Utazás

Bringázd körbe a Balatont!

A Balatont körbe-kerékpározása egyre népszerűbb kirándulócélpont. Kell hozzá némi erőnlét, kitartás, és persze néhány nap, hiszen a több mint kétszáz kilométeres utat nem is olyan egyszerű végigbringázni. Mégis érdemes legalább egyszer megpróbálni, életre szóló élményben lehet részed.

Legyőzni önmagadat, feszegetni a határaidat, a teljesítőképességedet, ezt ígéri a balatoni bringatúra. A 206 kilométeres táv valóban embert  próbáló feladat lehet, ugyanakkor egyszer legalább érdemes körbetekerni a Balatont. Bekapcsolódhattok szervezett túrába vagy többedmagatokkal is körbebringázhatjátok a balatoni kerékpároskörutat.

Bringázd körbe a Balatont

Hol kezdd el a Balatont körbe bringázni?

Valójában a Balaton bármelyik pontján nekiindulhattok a több mint kétszáz kilométeres távnak. Inkább azt érdemes jó előre végiggondolni, mekkora utat tesztek meg naponta, és hol, milyen körülmények között szeretnétek éjszakázni.

Sátrazás, faház vagy panzió a Balaton körül

Mindhárom szállásnak van előnye és hátránya is.

  • A sátrazás előnye, hogy szinte biztosan találtok helyet aznap is valamelyik szimpatikus kempingben. Viszont amellett, hogy a sátrat a túrán végig viszitek magatokkal a bringán, minden este föl kell állítani, reggel pedig le kell bontani.
  • A faház és a panzió előnye a kényelem, kevesebb holmit szállítotok a biciklin, interneten keresztül lefoglalhatjátok a kiválasztott balatoni településeken. Hátránya, hogy jóval költségesebb a sátrazásnál, és főszezonban egy-egy éjszakára a tulajdonosok nem szívesen adják ki, ezért is érdemes a foglalással az utazás előtt jó néhány héttel próbálkozni.
Bringázd körbe a Balatont

Ezeket mindenképpen vidd magaddal a balatoni biciklitúrára

Jó minőségű hátizsákra egészen biztosan szükségetek lesz, amibe annyi váltás tiszta ruhát pakoljatok, ahány napra tervezitek a balatoni bringatúrát. Napos, szép idő esetén a naptejen, baseballsapkán vagy kendőn, fürdőruhán, pólón és cipőn kívül nincs túl sok mindenre szükségetek. Ellenben ha esik az eső, egészen biztosan magatokra veszitek a hátizsák teljes tartalmát.

Bár a Balaton körül egészen sok helyen találhattok kerékpárosműhelyt vagy üzletet, alapvető javítókészletet, pumpát mindenképpen érdemes magatokkal vinni, hiszen nem tudható, mikor számíthattok defektre. Könnyen elronthatja a túra hangulatát, ha sok kilométeren át tolni kell a leeresztett kerékpárt.

Bringázd körbe a Balatont

A balatoni kerékpároskörút legfontosabb tudnivalói

A balatoni bringás körút vonalát sárga tábla jelzi. Számítanotok kell azonban arra, hogy a kerékpáros-útvonal nem mindenhol kiépített kerékpárút, egyes részein az autóforgalom mellett az úttesten tekerhettek. A kerékpárút forgalma meglehetősen erős, igen sok bringás “sorstárssal” fogtok találkozni. Az udvariasságra, a tempó lassítására biztosan szükség lesz. Az aszfalt minősége is hagy némi kívánni valót maga után. Sok helyütt tapasztalni fogjátok, hogy az útszéli fák gyökere megemeli az útburkolatot, ami rázóssá, veszélyessé is válhat. Ezeken a helyeken nem árt az óvatosság.

Ha első alkalommal túl soknak éreznétek a teljes 206 kilométeres kört, végigtekerhetitek a balatoni “kiskört”, amelyen Szántódról indulva Siófokon, Balatonkenesén és Balatonfüreden keresztül áttekertek Tihanyba, majd a révvel visszaérkeztek Szántódra. Ez a kör egyetlen nap alatt is megtehető, bár kemény túrának tűnik a közel 70 kilométernyi út, ugyanakkor egyetlen városban több napra tudtok szállást foglalni magatoknak.

Örömteli balatoni nyarat és bringatúrát kívánunk!

További cikkek Balaton témában az NLCafén:

Fotók: Pinterest

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top