Utazás

Nem minden facebookozó tudja, hogy internetezik

Mások szerint viszont a Facebook maga az internet. Megdöbbentő eredmények egy friss kutatásból.

A Facebooknak jelenleg nagyjából 1,4 milliárd felhasználója van, közülük azonban több millió ember nem tudja, hogy a közösségi oldallal együtt az internetet is használja.

Helani Galpaya, a LIRNEasia kutatója egy három évvel ezelőtt, Ázsiában készült kutatásban vette észre az anomáliát, miszerint többen vallják magukat facebookozónak, mint internethasználónak.

Nem minden facebookozó tudja, hogy internetezik

Hogy letesztelje a kutatás eredményeit, a Quartz munkatársa Indonéziában és Nigériában végzett újabb kutatást a témában, országonként 500-500 ember bevonásával. A résztvevőket arról kérdezték, hogy használták-e az elmúlt egy hónapban az internetet és a Facebookot, illetve, hogy  egyetértenek-e azzal az állítással, hogy a Facebook maga az internet.

Minden tizedik indonéz úgy válaszolt, hogy a Facebookot használta, az internetet azonban nem. Nigériában pedig a facebookozók 9 százaléka nem vallotta magát internetezőnek. Nigériában a megkérdezettek 65 százaléka szerint a Facebook maga az internet, míg Indinéziában ez az arány 61 százalék.

A kutatók Brazíliában és Indiában is kitöltették ugyanezeket a kérdőíveket, míg az amerikaiakat online tanulmányozták. Ennek alapján az indiai megkérdezettek 58, míg a brazilok 55 százaléka hiszi, hogy a Facebook az internet, Amerikában azonban már csak 5 százalék.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top