Utazás

Átadták a turizmus Oscarját

Idén is kiosztásra kerültek a turizmus Oscarjának tartott Pro Turismo Díjak. Heten vehették át a rangos elismerést. 2014 egyébként kiemelkedően jó évnek számít az ágazat szempontjából.

A turizmus növekedése negyedik éve töretlen, az idén, az első 11 hónap alapján az ágazat teljesítménye még a 2013-as kiemelkedő évét is meg fogja haladni – mondta el Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter.

A díjazottakról egy szakmai zsűri döntött. A turisztika irányítása, szervezése, tervezése, valamint a hazai és nemzetközi turisztikai kapcsolatok terén végzett kiemelkedő munka elismeréseként Pro Turismo Díjban részesült:

  • Bóka István, Balatonfüred polgármestere,
  • Borbás Mária, a Magyar Televízó Gasztroangyal műsorának főszerkesztő-műsorvezetője,
  • Békássy Tamás, a Budapest Welcome Touristic ügyvezetője, a Magyar Beutaztatók Szövetsége közlekedési munkacsoportjának vezetője,
  • Ferencz Mária, a Hagyományok Házának menedzser igazgatója, a Magyar Állami Népi Együttes turnémenedzsere,
  • Kopócsy Andrea, a K und K Hotel Opera igazgatója, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége tiszteletbeli elnöke,
  • Kunczéné Fellegi Katalin, a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny fővédnöke,
  • Nagy Károly, az Országház idegenvezetője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top