Utazás

Exe névrokonával menne világkörüli útra a kanadai férfi

Egy kanadai férfi nemrég szakított a barátnőjével, és most keresi azt a nőt, akit ugyanúgy hívnak, mint egykori párját. Világkörüli útra vinné magával, amire a repülőjegyeket már megvette.

A 28 éves torontói férfi egy közösségi oldalon tette közzé a felhívást hétfőn, azóta az ajánlat igen széles körbe terjedt el az interneten. Bejegyzésében Jordan Axani elmesélte, hogy márciusban foglalta le a jegyeket a világkörüli útra, amikor még egy párt alkottak Elizabeth Gallagherrel, aki ezt az utazást kapta volna karácsonyra. “A kapcsolatnak ugyan vége, de az útra azért el akarok menni. Ő természetesen nem jön” – írta Axani.

Mivel az út több szakaszból áll, sok légitársaság sok gépére kell felszállni, a férfi szerint nem éri meg megváltoztatni a  nevet a repülőjegyeken a pótdíjak miatt. Innen jött az ötlet, hogy keressen egy másik Elizabeth Gallagher nevű kanadait, aki elmenne vele az útra. Semmilyen más feltétele nincs az indulásnak, csak a név. “Egy dolgot szeretnék csak: örülj az útnak, és semmit nem várok cserébe, nem szeretnék viszonyt veled, se közös szelfiket a prágai karácsonyi vásáron” – olvasható a felhívásban.

A férfi maga is meglepődött a sikeren: több Elizabeth Gallagher is jelentkezett csütörtökig. A szerencsés kiválasztottal december 21-én indulnak útra New Yorkból és útba ejtik Milánót, Prágát, Párizst, Bangkokot és Újdelhit is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top