Utazás

Kefalónia, a görög csoda

Kefalónia a Jón szigetek legnagyobb tagja, Közép-Görögország nyugati partja mellett fekszik, természeti szépségekben gazdag hely, pihenni, kirándulni vágyó turistáknak egyaránt ajánlott úti cél. Engem nagyon magával ragadott a kis sziget. Csöndes, eldugott, meseszép kék vizű strandjai, vadregényes tájai, barátságos lakosai teljesen rabul ejtőek.

Szállásunk a reptértől kb. 10 percnyi autóútra lévő Avithos strand közelében volt, csöndes vidéki környezetben, olajfák és narancsfák szomszédságában. A strand bár kicsi volt, de nekünk épp ezért tetszett igazán. A parton lévő Enetiko Tarverna pedig vacsoráink törzshelyévé vált, a pincérekkel igazi jó barátságba kerültünk.

Kefalónia – ahogy én láttam
Kefalónia – ahogy én láttam

A sziget fővárosa Argostoli, egyben a sziget legnagyobb kikötője is. A kikötő érdekessége: az álcserepesteknősök a sekély vízben jól megpillanthatók. Hosszuk akár az 1 métert is elérheti, csodás látványt nyújt ez a sajnos veszélyeztetett faj.

Kefalónia – ahogy én láttam
Kefalónia – ahogy én láttam

Számomra a sziget legszebb pontja a Myrtos part, ami csodaszép türkizkék színét a vízfenéken lévő apró fehér márványszemcséknek köszönheti.

Kefalónia – ahogy én láttam
Kefalónia – ahogy én láttam

Még több kép és érdekesség a Mert utazni jó, mert utazni érdemes blogon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top