Utazás

Nem élték túl az űrutazást a gekkók

Holtan tért vissza a Földre öt gekkó, amelyet orosz tudósok azért küldtek a világűrbe, hogy tanulmányozzák, miként hat ki nemi életükre a súlytalanság.

A hüllőkön kívül gyümölcslegyeket, növénymagvakat, mikroorganizmusokat is szállító orosz “állatkert-műhold”, a Foton-M4 hétfőn, nem egészen másfél hónapos kozmikus utazás után ért földet az urali Orenburg térségében, nem messze a kazahsztáni határtól.

A Roszkoszmosz orosz űrkutatási hivatal közleményben jelentette be, hogy az öt gekkó elpusztult, a gyümölcslegyek azonban pompásan viselték a szokatlan körülményeket, ők szépen fejlődtek, sőt szaporodtak is. A gyíkok halálának okát még nem tudni, de az Orvosbiológiai Problémák Intézetének szakértője szerint bizonyos, hogy még fenn az űrben, legalább egy héttel a leszállás előtt elpusztultak, mert a tetemek részben mumifikálódtak.

A negyedik Foton-M műholdat július 19-én bocsátották fel a bajkonuri űrállomásról, az élőlényeken kívül 22 tudományos műszerrel a fedélzetén. Eredetileg két hónapig keringett volna a Földtől 500 kilométerre, ám nem sokkal a felbocsátás után egy hétre megszakadt vele a kapcsolat, és a műszaki probléma következményeként a tervezettnél valamivel hamarabb visszahozták a Földre. A fedélzetén végrehajtott kísérletekkel egyebek közt az igen kis gravitáció (mikrogravitáció) hatásait akarták megvizsgálni, a gekkók esetében azt, hogy miként befolyásolják a körülmények a párzási szokásaikat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top