Utazás

Megdöbbentő képek a lángoló kráterről!

Türkmenisztánban egy falu közelében, a Kara-kum sivatagban több mint 40 éve lángol az óriáskráter. A hely legendája az 1970-es évekig nyúlik vissza, amikor tudósok földgáz után kutattak a területen, és hatalmas, földgázt szivárogtató hasadékot hoztak létre. A krátert aztán felgyújtották, hogy elégessék a gázt, ám a tűz azóta sem aludt el.

A “Pokol kapujának” nevezett 210 méter kerületű kráter szélén közel 90 Celsius-fokos, mélyén 400 Celsius-fokos forróság van. George Kourounist és csapatát azonban ez sem tartja vissza attól, hogy belülről is megvizsgálják a helyet. A tudományos felfedező élete legnagyobb kihívására készül: megpróbál mintát venni a kráter mélyéről, ha ugyanis bármilyen életformát találna a szélsőséges körülmények között, azzal bizonyítékot szerezhetne arról, miképpen keletkezhet más bolygókon élet.  

Megnézem
Összes kép (1)

A kráter alatt eredetileg víz volt, majd valamiféle gáznemű anyag, ez bugyogtatta fel a sarat, amelyben elvileg megvoltak a mikrobiológiai élet kialakulásához szükséges alapvető feltételek. Hogy ennek utána járjanak, George Kourounis és csapata hónapokig készült a Közép-Ázsiában lévő, tűzben égő kráter meghódítására. “Ez a katlan egy idegen világot rejt itt, a Földön. A forró mélytengeri kürtőkben vagy 800 méter vastag jégtakaró alatt húzódó tavakban élő apró organizmusok Földünk legősibb létformái. Ha megbizonyosodnánk arról, hogy ilyen körülmények között is élnek, azzal új lehetőségek nyílnának meg előttünk a kutatásokkal kapcsolatban, hogy hol létezhet még az univerzumban élet” – mondja a felfedező.  A felvételeket az egyéb túlélő-expedíciókat is bemutató Halálos küldetés című sorozat egyik epizódjában láthatják a nézők, amely július 10-től indul a National Geographic Channel műsorán. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top