nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

1000 napja biciklizik a Föld körül a magyar házaspár

Zárug Zita és Harkányi Árpád 2011. június 4-én házasodtak össze, ahogyan ezen a napon valószínűleg sokan mások is. Csakhogy ők egy héttel később nem nászútjukról értek haza, hogy megkezdjék a mindennapokat, hanem belevágtak egy hatalmas kalandba: biciklivel indultak útnak, hogy körbeutazzák a Földet. Beszélgetésünkkor éppen 1000 nap volt a hátuk mögött.
Csízi Ágnes
Fotózta:http://360fokbringa.hu
f Ajánlom

Egyetlen beszélgetés alatt született meg a terv

Nézd meg Zita és Árpád oldalát, és kövesd a kalandjaikat!

“Új-Zélandon vagyunk éppen, Otago megyében, egy gyönyörű környéken. Mindjárt indulunk tovább a déli sziget déli oldalára” – meséli Zita Skype-on. 12 óra az időeltolódás, itt már éjszaka van, ők most kezdenek neki a napnak, és lelkesen újságolják el, hogy talán fókákat, delfineket is fognak hamarosan látni, kis szerencsével pedig szabadon úszkálhatnak majd velük. Közben Árpi fülhallgatót hoz, én pedig Zitát faggatom, mégis honnan jött az utazás ötlete.

“Egyetlen beszélgetés alatt született meg a terv. Mindketten szeretünk utazni, világot látni. Amikor a kapcsolatunk kezdett komolyra fordulni, akkor egy alkalommal mondtam Árpinak, hogy szeretnék elmenni vele egy nagy túrára, mielőtt gyerekeink születnének. Ekkor bontakozott ki az álmunk, de sokáig mi sem hittük el. Még utolsó éjjel, a pakolás végén is összenéztünk és megkérdeztük egymástól, hogy vajon ez tényleg megtörténik-e velünk, tényleg nekivágunk-e. Aztán nekivágtunk” – emlékszik vissza a kezdetekre.

Árpi ötlete volt, hogy biciklivel induljanak el. Vad álomnak tűnt, de ahogyan teltek a hónapok, egyre komolyabban kezdtek bele a tervezgetésbe. Azóta pedig 24400 kilométert tettek már meg kerékpáron, nem számítva azokat a szakaszokat, ahol éppen gyalogoltak, búvárkodtak vagy éppen hajóra szálltak.

Véletlen fordulat vezette őket a legszebb helyre

Úgy terveztük, hogy megkerüljük a Földet, illetve először is elmegyünk Isztambulba, aztán meglátjuk, hogyan tovább – idézi fel Árpi. – Amikor biciklin haladunk, akkor naponta átlagosan 50-80 kilométert tekerünk, de a leghosszabb szakasz 137 kilométer volt, amit egy nap alatt megtettünk.” Ugyanazokat a bicikliket használják, melyekkel elindultak, pedig jártak már Amerikán Afrikán és az Antarktiszon kívül mindegyik földrészen, és végtelen sok élményt és megpróbáltatást hagytak már a hátuk mögött.

Nehéz választaniuk, amikor arról kérdezem őket, hogy melyik volt a látottak közül a legvarázslatosabb táj. Zita végül a magashegyi utat említi Pamírban. Mint kiderül, ez volt az egyik legváratlanabb és legszerencsésebb fordulat útjuk során, véletlenül kerültek ide ugyanis.

“Elterveztük, hogy merre szeretnénk menni, de az általunk választott határátkelőről kiderült, hogy nem használhatják turisták. Így vissza kellett fordulnunk, és kénytelenek voltunk útitervet módosítani, egy teljesen más, sokkal nehezebb és hosszabb utat választani. De ez vezetett az egyik legszebb élményhez, az elmúlt évek egyik gyöngyszeméhez. Négyezer méter magasan, a hegyek között tekertünk, már alig kaptunk levegőt, jeges volt az út, mi pedig úgy érezhettük, holdbéli tájon haladunk” – mondja Zita.

5 Fotó megtekintése

Zárug Zita és Harkányi Árpád

Ott a legtöbb a szeretet, ahol a legkevesebb a turista

Nem gondolnánk, de ott a legkedvesebbek az emberek, ahol a legritkábban látnak turistát, és ahol a legjobban rácsodálkoznak az idegenekre. Leginkább Iránt és Észak-Pakisztánt emelik ki, azt mondják, szoktak is viccelődni vele, hogy azok az országok a legotthonosabbak, ahova nem megy senki. Ezeken a helyeken ugyanis nagy szeretettel fogadják a látogatókat. Akadt persze kellemetlenebb élményük is. Indiát például sokkolónak találták Pakisztán után, mert míg az előbbi helyen nyitottak és önzetlenek voltak velük, addig Indiában a legtöbb helyen két lábon járó pénztárcának érezték magukat.

Ázsiában egyébként óvatosabbak voltak a többi földrészhez képest. Gyakran szállnak meg sátorban, sűrűn vadkempingeznek, de itt inkább olcsó szállásokat választottak, mert félő volt, hogy reggel arra ébrednek, körbeállják majd a helyiek a fekhelyüket, esetleg be is mennek a sátrukba, nem rosszindulatból, hanem pusztán kíváncsiságból, hiszen arrafelé ismeretlen fogalom a privát szféra.

“A családunkat három éve nem láttuk”

A legkülönfélébb szállások vannak már a hátuk mögött. Aludtak mecsetben, rendőrségen, garázsban, kertekben, mezőn, templomban: szinte minden létező helyen, gyakran pedig a couch surfing mozgalom vendéglátóinál szállnak meg. Ez utóbbinak az a lényege, hogy a világ különböző pontjairól érkezők látják vendégül egymást, és korábban itthon, Magyarországon ők is fogadtak külföldieket. Rengeteg emberrel találkoztak már az út során, és sok barátságot is kötöttek. Többekkel megbeszélték, hogy itt, Magyarországon találkoznak majd újra. Akkor, amikor már ők fogják kinyitni újra az ajtajukat mások előtt. De addig még másfél év és Amerika hátravan.

“A család már nagyon sürget minket, és nekünk is nagyon hiányoznak ők is és a barátok is – mondja Zita. – Voltak nehéz pillanatok indulás előtt, de hetente beszélünk az otthoniakkal. Személyesen nem találkoztunk velük az indulás óta, hiszen a repülőjegy rettenetesen drága lett volna” – teszi hozzá Árpi. A család először megdöbbent az ötleten, de azóta büszkeséggel vegyes aggódással figyelik őket. A hátralévő idő pedig már szinte gyerekjátéknak tűnik az eddigiek után.

6 Fotó megtekintése

Zárug Zita és Harkányi Árpád, Törökország

Magyar doktornő diagnosztizálta Nepálban

Persze nemcsak az utazás kedves arcát tapasztalták meg, hanem nehézségeket is. A kényelmes kanapén ülve először azt hiszem, hogy rosszul hallom, amikor példaként a rühöt említik. “Több ország több orvosa diagnosztizált félre minket hónapokon át, miközben mi végig sejtettük, hogy rühösek vagyunk. Ezalatt a kórokozó elszaporodott a bőrünkön, ruhánkon, a felszerelésünkön, szenvedtünk és kétségbe is estünk” – magyarázza Zita, de megnyugtat, hogy most már jól vannak, és nincsen sem fogproblémájuk, sem dengue-lázuk, pedig mindkettőben volt részük sajnos korábban. Ahogy temérdek hasmenésben is. Igaz, azon csak nevetnek és magától értetődőnek tekintik.

Kiderül viszont, hogy Árpi még vesekővel is megküzdött. “Nepálban kezdődött a fájdalmam, a hátamba sugárzott ki, és nem tudtuk, hogy mi lehet az oka. Nagyon megijedtünk, de ez is fantasztikus élménnyel végződött. Egy vesespecialista doktornő diagnosztizált végül, akiről kiderült, hogy magyar” – mondja most már megkönnyebbülve.

Magyarország egyre jobbnak tűnik

Megkérdezem tőlük, mi hiányzik leginkább itthonról, leszámítva persze a szeretteiket. Zita nevetve vágja rá egyből, hogy a túró rudi. Aztán komolyabbra fordítja a szót: “Maga az ország hiányzik már nagyon. Rengeteg kultúrát látunk, és ezalatt folyamatosan döbbenünk rá, mennyire fantasztikus hely Magyarország, mennyire szeretetre méltóak az otthoni emberek és milyen gyönyörű az ország.” Árpinak még a tájékozódási futás is hiányzik, mert régen minden hétvégén járt a barátaival, és ha már a barátoknál tartunk, akkor most már nagyon vágyik arra, hogy megigyon velük egy jó magyar sört.

Meglepetésbe küldték a képeslapot a hétéves kisfiúnak

Biztosak benne, hogy szeretnének családot alapítani, de még nem tudják, pontosan mihez fognak kezdeni, amikor visszaérnek 2015 szeptemberében. Árpi azt mondja, ezen még nem aggódnak, egyelőre csak annyit tudnak, hogy szeretnék felnyitni minél több ember szemét a csodákra, melyek körülvesznek minket a világban. De akár azt is el tudja képzelni, hogy visszatérjen eredeti szakmájához, a számítástechnikához

További képeket az utazásról itt találtok!

Egy ilyen utazás rendkívül költséges. Bár napi 2400 forintból gazdálkodnak, mégis jóval több pénzt költöttek már annál, mint amennyi induláskor a rendelkezésükre állt. Időközben viszont legszebb fotóikból falinaptárat jelentettek meg itthon a 2013-as és 2014-es évre, másfél éve újságíróként tartanak beszámolókat, ezen kívül képeslapokat küldenek azoknak, akik kérik.

A képeslapot a honlapunkon lehet megrendelni. Mi megírjuk, feladjuk a címzettnek, aki pedig szeretne, adományt küld érte cserébe. Volt, aki egy konkrét országból szeretett volna tőlünk lapot kapni, olyannal is találkoztunk, aki előre megrendelte a küldeményeket a következő 10 országból, amerre majd járunk” – meséli Zita, és elmondja, hogy sokan nem is maguknak kérik a levelet, hanem meglepetésnek szánják. Egy anyuka például a kisfiának szánta ajándékba, fia ugyanis 7 éves volt, együtt olvasta anyukájával Árpiék beszámolóit, és ő is világutazó szeretett volna lenni.

5 Fotó megtekintése

Zárug Zita és Harkányi Árpád, India

Feszültség és veszekedés előfordul, de muszáj megoldani

“Szerényen, ügyesen, okosan élünk. Kardélen táncolunk, de elvagyunk és nem szenvedünk semmiben sem hiányt” – mondja Árpi az anyagi kereteikről. És kiderül, a szűkösebb napok és persze a viszontagságok is csak még közelebb hozták őket egymáshoz. A legtöbb pár a nap nagy részét egymástól külön, a munkahelyen tölti, van lehetőségük a távolságra, elvonulásra. Zitáék viszont folyamatosan együtt vannak, megtanulták hatékonyan és gyorsan kezelni az összezördüléseket.

“Vannak súrlódások és szoktunk néha veszekedni, de ez legtöbbször éhség vagy fáradtság miatt történik. Nagyon jó dolog, hogy mi kénytelenek vagyunk minden veszekedést azonnal megbeszélni. Vicces is lenne haraggal folytatni az utat” – mondja a feszültebb napokról. Árpi pedig beavat, hogy náluk tényleg működik a régi szabály: ők tényleg nem fekszenek le haraggal. Ráadásul általában csak egyiküknek van rosszkedve, így a másik könnyebben tud segíteni, főleg mivel már jól megismerték egymást. Ő például tudja, hogy ha Zitát valami nagyon bántja, akkor jobb kicsit békén hagyni.

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát

Sokat változtak az út alatt. Ahogyan az előbb mesélték, például a konfliktusok kezelésében. De azt is megtanulták, nincs értelme idegeskedni olyasmin, amit úgysem lehet megváltoztatni. És hogy gyakran a tragikusnak tűnő fejlemények vezetnek fantasztikus élményekhez, akárcsak a vesekő utáni magyar doktornővel való találkozás vagy egy lezárt határ miatt a Pamír magashegyi úton való átkelés.

Az ízlésük nagyjából a régi maradt, óvatosan kísérleteznek csak a helyi konyhákkal, bár minden híresebb fogást kipróbálnak és mindig a helyi kifőzdékben ettek Ázsiában, azért kígyót, kutyát vagy csótányt nem esznek meg. “Terveztem, hogy Kambodzsában ennék tarantulát, de nem jött szembe a lehetőség. Én meg úgy voltam vele, hogy ha nem veszek észre ilyen árust, akkor nem fogom külön keresni” – hozza fel példának Zita a konyhai specialitásokat.

Árpi viszont elárulja, a kulináris élvezetek egyre inkább a házi kosztot jelentik, Zita főzőtudománya ugyanis most teljesedik ki. “Egy egész fűszeres zsákja van már, fantasztikus ételeket készít. Úgy vettem feleségül, hogy akkor még főképp anyukája főzött, méghozzá nagyon finomakat. Én pedig reméltem, hogy működni fog a mondás: »nézd meg az anyját és vedd el a lányát«. Hát bejött” – mondja feleségéről büszkén. És mivel időközben ott már dél közeledik, itt pedig éjfél, elköszönünk. Ők pedig indulnak tovább.

Azt mondják, egészen különös ott most az idő: van, hogy reggel szakad az eső, délután ragyog a nap, a fölöttük lévő hegyekben pedig a hó esik. Most a sátorbontás után Új-Zéland déli szigetén, Cromwell városából bicikliznek tovább dél felé, a pingvinek és delfinek közé.

3 Fotó megtekintése

Zárug Zita és Harkányi Árpád, Banglades

Megosztás Facebookon