Utazás

Szex helyett inkább kávézunk

A hotelvendégek többsége egy erős feketével indítja a napot, nem pedig egy forró együttléttel.

Inkább a reggeli koffeinadagra esküsznek a szállóvendégek, mint a reggeli szexre – derült ki a Le Méridien szállodacsoport felméréséből. A közvélemény-kutatásból azt állapították meg, hogy a reggeli felkeléskor szívesebben mondunk le a hancúrozásról, mint egy jó erős feketéről. A megkérdezettek 53 százaléka ugyanis inkább kávéval indítaná a napot, mint szexszel. Mint indokolták, szex nélkül ugyan még el tudják indítani a napjukat, ám kávé nélkül kizárt, hogy menne.

Szex helyett inkább a kávézunk

A fekete iránti szenvedély világszerte olyan nagy, hogy a felmérésben résztvevők 78 százaléka inkább lemondana az alkoholról vagy arról, hogy felmenjen a facebookra, mint hogy elszalassza a megszokott időben fogyasztott kávéját. A megkérdezettek 73 százaléka még attól sem retten el, hogy feláldozza a tévézést vagy a netezést egy erős feketéért.

A francia hotellánc a közvélemény-kutatás során hat országban kérdezte ki a szállóvendégeit, többek között az Egyesült Államokban és Kínában is. A válaszolók egynegyede azt nyilatkozta, hogy reggeli kávé nélkül kevésbé érzi magát kreatívnak, 22 százalékuk pedig kijelentette, hogy reggeli fekete nélkül egyszerűen képtelen magához térni.

Amúgy a válaszolók 55 százaléka nő volt, és a közvélemény-kutatásban összesen 7455-en vettek részt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top