Utazás

Hurrá! Nyaralunk… majd szakítunk

A közös nyaralás olykor komoly párkapcsolati erőpróba, ahol valamiért minden baj a felszínre kerül. Olvasóink mesélnek.
Hurrá! Nyaralunk... majd szakítunk

A közös utazás nagy mérföldkő lehet egy pár életében. Kérdés, hogy ez még nagyobb összetartozást, vagy éppen ellenkezőleg, szakítást szül. Mert nemcsak megható és romantikus emlékeket jelenthet visszaemlékezni erre, hanem csúnyán gáncsot is vethet a kapcsolatnak.

Petra (37) csak jó élményekre emlékszik vissza. Talán éppen azért, mert mindig biztosra ment. „Én imádom a közös utazásokat, be vagyok sózva, alig várom, hogy már ott legyünk. Az aktuális pasival vagy nem változott a kapcsolatunk, vagy csak még jobb lett attól, hogy együtt indultunk el mondjuk külföldre. Bár szerintem az is lehet az okok között, hogy csak olyannal indulok el hosszabb útra, akit biztosan tudom, hogy jól viselek, és az előkészületekből sem csinálok nagy ügyet” – meséli. De hozzáteszi: „Ismerek olyan házaspárt, akik nyaralás után szakítottak. Nem volt váratlan. Inkább azt nem értettük a baráti társaságban, hogy miért indultak el közösen egyáltalán bárhova, amikor már majdnem mindkét lába sírban volt a házasságuknak. Ott aztán összezárva persze, hogy csak még jobban egymás torkának estek.”

Pecsét: közös út

Szilvi (28) is hasonlót élt át, bár a barátjával nem voltak házasok. Igaz, a kapcsolatuk már több mint 2 éve tartott. „Nem voltunk már nagy harmóniában – mondja. – Akkoriban sokat veszekedtünk, tavasszal még szakítottunk is. Nehezen viseltük egymás nélkül, jó ötletnek tűnt, hogy amikor újra összejöttünk, akkor meg akartuk pecsételni egy közös úttal. Nem mentünk messzire, mert sem pénzünk nem volt rá, sem pedig túl nagy meggyőződésem, de azért a Balatonig eljutottunk. Az első ütközési pont az volt, amikor beállított pár haverja, akik szintén azon a partszakaszon buliztak. Jó képet vágtam hozzá, de nagyon rosszulesett. Később nem sokat vitáztunk, de a beszélgetés sem ment túlságosan. Ő főleg aludt, mert állítólag kimerült a munkában év közben, én pedig kínomban olvastam és napoztam. Nem volt nagy vita, és még csak nem is közvetlenül az utazás után váltunk szét. De szerintem ott már tényleg mindketten tudtuk, hogy ez nem fog már sokáig tartani közöttünk.”

Hurrá! Nyaralunk... majd szakítunk

 

Minden ok! Vagy mégse?

Egy közös utazás persze akkor is zsákutca lehet, ha úgy tűnik, előtte még minden rendben volt. Gyuri (36) például egy hosszú hétvégére vitte Párizsba volt barátnőjét, akivel akkor 3 hónapja voltak együtt. „Nem éltünk együtt, csak randizgattunk, de fel sem merült bennem, hogy egy háromnapos hétvégéről végül külön jövünk majd haza. A csaj teljesen kifordult magából, semmi nem volt jó neki. Menő szállodában laktunk, Párizs egyébként sem egy rossz hely, jól éreztük magunkat, aztán hazafelé teljes ámokfutásba kezdett. A repülő kényelmetlen volt, a kaja nem elég finom, a magassarkú feltörte a lábát, mondom, mindenen kiakadt. Én meg rajta akadtam ki – emlékszik vissza Gyuri. – Szóval nem is húztam tovább a dolgot, még a repülőn megmondtam, hogy én erre a hisztériára nem vagyok vevő, és inkább felejtsük el egymást.”

Érthetetlen forgatókönyvek

Hurrá! Nyaralunk... majd szakítunkVannak viszont kudarcnak induló sikertörténetek is. Marci (33) is ilyet mesélt nekünk. „Azt tapasztalom, hogy a lányok egy része bestresszel az utazás előtt. Igazából nem tudom, hogy mi ennek az oka, valamitől nyilván félnek. Egy régebbi barátnőmmel fél éve voltunk együtt, amikor elutaztunk Barcelonába egy hétre. Illetve csak elutaztunk volna, mert az indulás előtti napon már annyira rágörcsölt az egészre, hogy azt mondta, ne haragudjak, de inkább hagyjuk abba, és menjek nélküle. Az utat akkor már nem lehetett lemondani, ezért elindultam egyedül, és még a reptéren kaptam egy sms-t tőle, hogy nagyon sajnálja, de ne várjam. Kint az első néhány nap elég nehezen telt. Ott tengődtem egyedül, amikor csengett a telefonom. Nem vettem fel. Megint hívott néhányszor, de azt sem vettem fel. Küldött üzenetet, hogy ő most éppen tapast eszik, persze nem reagáltam. És amikor egy újabb sms-t kaptam, amiben megkérdezte, én biztos nem kóstolnám-e meg vele a tapast, akkor leesett, hogy ezek szerint utánam jött. Igen, kicsit olyan volt, mint valami nyálas romantikus film, de végül ott, kint találkoztunk, és utána még együtt voltunk egy évig. De most sem tudom pontosan, hogy mi volt ez az egész az út előtt.”

Egy utazástól általában azt várjuk, hogy jól érezzük magunkat, kikapcsolódjunk, feltöltődjünk. És ha a megfelelő emberrel indulunk neki, akkor kevés jobb döntést hozhatunk. De – ahogy az több történetből is kiderül – szinte biztos, ahol rezeg a léc, ott az utazás le is veri azt. Igaz, így legalább időben elkezdhetjük megkeresni azt a partnert, akivel egy utazás is jó élmény lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top