Zürichből kevesebb mint három óra alatt ideérünk, de a Bahnhofstrasse csillogó világától legalább fényévnyi távolságra kerülünk. A kis piros vonatban liliputi méretűnek érzem magam. Körülöttünk felhőkbe fúródó hegyek, alattunk egymásba szaladó völgyek. Alsó-Engadinban vagyunk, Svájc legkeletibb csücskében. Egy nagy lépésnyire innen már az osztrák hegyek magaslanak. A helyi buszon körülöttünk zajló beszédet már a svájci barátom sem nagyon érti, pedig született nyelvzseni, de rétorománul azért ő sem tud.

Kávé kilátással

„Allegra!” – köszön ránk fülig érő mosollyal Kojak felügyelő fiatalkori mása. Scuol városának egyik bárjában ülünk, amely trendi stílusával eléggé kirí a környező, diszkréten lepukkant, vidéki bevásárlóutca-hangulatból. A kényelmes karosszékből gyönyörű panorámában van részünk: a háromezres csúcsok mintha csak karnyújtásnyira állnának.

Scuol (Copyright: Andrea Badrutt, Chur)

Scuolban, Alsó-Engadin központjában a lakosság mintegy 80%-a rétoromán. A pincérfiú játszi könnyedséggel vált át németre, számukra a többnyelvűség természetes. A német mellett, amelyet mindenki beszél, a nyelvhasonlóság miatt sokan értik és beszélik az olaszt és a franciát is.

Alsó-Engadin építészete nagyon sajátos. A legtöbb faluban még találkozhatunk az ún. sgrafittodíszítéses házakkal. A sgrafitto karcolt faldíszítést jelent. Készítése során először egy sötétebb vakolatot visznek fel a falra, majd arra egy világosabbat, és ebbe karcolják bele a mintákat, amelyek az alsó, sötétebb vonalakkal fognak kirajzolódni. Scuol régi városrészében szinte minden ház ilyen, de az új építésű házakat is kidíszítik, persze a modern korhoz illő motívumokkal.

Tarasp, a völgyek őrzője

Már Scuol felé vonatozva megkapja tekintetünket az Inn túloldalán, méltóságteljesen a környék fölé magasodó Tarasp vára. Úgy áll ott a hegycsúcson, ahogy egy igazi várnak kell: megközelíthetetlenül, de mindent szemmel tartva.

Scuolból tízperces buszozással érjük el a kis Vulpera nevű falut, ahonnan gyalog indulunk fel a várhoz. A rövid út alatt számos gyógyvízforrást és patinás gyógyszállót hagyunk magunk mögött. Alsó-Engadin híres ásvány- és gyógyvízforrásairól. Komoly tradíciója van a fürdőkultúrának, és a wellness-szállók széles választékából válogathatnak az idelátogatók. A falu közelében mintegy 30 forrás található, amelyeknek köszönhetően a XIX. század második felében Tarasp Svájc egyik legismertebb gyógyközpontja lett.

Copyright: Andrea Badrutt, Chur

A vár, melynek főtornyát és kápolnáját 1040 körül építették, egészen 1803-ig Habsburg kézen volt. Bár az ember távoli hegycsúcsokkal és a csúcson ülő várakkal néha úgy van, hogy egészen közel érve valahogy elvesztik varázsukat és titokzatosságukat, nos, állíthatom, Tarasp vára esetében ez egyáltalán nincs így.

Napfény a teraszon

Barátaink, utazásunk előtt a lelkünkre kötik, semmiképpen se hagyjuk ki Guardát, mert a falu Alsó-Engadin, de talán egész Svájc egyik legszebb falva. Igazuk van.

Guarda a sebesen rohanó Inn fölött 250 méterrel, a tengerszinttől 1653 méterre, egy napfényes teraszon fekszik, ahonnan – ahogy a neve is utal rá – csodálatos kilátás nyílik a környező hegyekre. A falu vasútállomása a hegy tövében húzódik meg. Két választási lehetőségünk van: vagy gyalog indulunk neki a meredek kaptatónak, vagy megvárjuk a bő félóra múlva érkező buszt. Mi inkább a kényelmes megoldást választjuk, és hátizsákunkkal letáborozunk a kis vasútállomás mellett. Közel s távol senki, csak a szótlan hegyóriások. Nem mi sem nagyon beszélünk egymáshoz, inkább élvezzük a csöndet, amelyet csak egy vízcsap csöpögése tör meg egy-egy pillanatra. Szinte sajnáljuk, mikor végül megérkezik a busz, és véget kell vetnünk spontán meditációs félóránknak.

Sofőrünk, a német Alex, miközben a fél szemmel azért a szerpentinekre is koncentrál, szenvedélyes szeretettel mesél a faluról. Guardát alig kétszázan lakják, és autóval egyáltalán nem lehet behajtani. 1621 óta, amikor az osztrákok forgatták fel, a falut nagyobb katasztrófa nem érte. Az 1865-ben megépült közút is elkerülte, ami gazdaságilag ugyan hátrányosan érintette Guardát, viszont a település kivételesen jó állapotának megőrzéséhez nagyban hozzájárult.

Copyright: Andrea Badrutt, Chur

A főtéren szájtátva szállunk ki a buszból, és nem győzzük kapkodni a fejünket. Meseszép sgrafittodíszítéses házak, csobogó kutak, macskaköves utcák, óriásfenyőfák, az utcai szárítókötélen ringatózó színes ruhák. Egy teraszon kecskék eszegetnek, a ház előtt egy lusta macska sütteti magát. A helyi hotel ablakában mosolygós szobalány rázza a párnát, és közben kacéran az utcai kandelábert szerelő fiúra pislog. Tisztára úgy érzem magam, mint egy filmben, mintha valaki kitalálta és megrendezte volna ezt a látványt. Pedig Guardában tényleg ilyen az élet.