Szabadidő

Tanácsok a nyaralás megtervezéséhez

A kellemetlenségek elkerülése érdekében jó tanácsokkal segíti a nyári szabadságukat idehaza vagy külföldön töltőket a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (KÖFE).

A jogszabályi változások hatására ma már csak olyan vállalkozás szervezhet utazást, amely a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal engedélyével rendelkezik. Ha az engedéllyel rendelkező társaság anyagi helyzete miatt nem tudja teljesíteni vállalását, az érdeklődő az iroda által megjelölt hitelintézethez, illetve biztosítóhoz fordulhat. Utazási szerződést csak írásban szabad kötni, és annak a szolgáltatás minden lényeges elemét tartalmaznia kell. Mindig tanácsos elolvasni az általános szerződési feltételeket és az utazási katalógust is, mivel kiegészítő információkat tartalmazhatnak - közölte a KÖFE az MTI-vel.

Ha a szerződés tartalmazza, az utazási iroda emelheti az utazási díjat a többi között az üzemanyagköltségek, az adó, az illeték vagy a deviza forintárfolyamának változása miatt. Ebben az esetben írásban kell közölni a módosítás indokát és mértékét az utassal, és az utazás megkezdése előtti húsz napon belül már semmilyen emelés nem lehetséges. Ha a díjemelés a nyolc százalékot meghaladja, az utas elállhat a szerződéstől.

A KÖTE közleménye szerint ha a szolgáltatás nem felel meg a szerződésben foglaltaknak, értesíteni kell az utaskísérőt vagy a helyszíni szolgáltatót. A jegyzőkönyvet érdemes aláíratni az utastársakkal, fényképeket készíteni a kifogásolt területről, szállásról vagy ételről. Amennyiben a hazaérkezés után az utas nem tud egyezségre jutni az utazási irodával az ár csökkentéséről vagy a kártalanításról, akkor az ingyenes és gyors eljárást biztosító békéltető testületek egyikéhez lehet fordulni.

A fapados légi járatokra ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint a hagyományos légi társaságokra - hívja fel a figyelmet az egyesület. Ha a járatot törlik, vagy úgy utasítják vissza a beszállást, hogy az nem az utas hibájából történik, akkor a szolgáltatást igénybe vevő kártalanításra és a jegy árának visszatérítésére jogosult. Az Európai Bíróság tavaly ősszel meghozott ítélete alapján ráadásul akkor is jár a jogszabályban meghatározott kártalanítási összeg (250-600 euró a repülőút hosszától függően), ha a járat több mint három órás késéssel érkezik a célállomásra. (MTI)

 

Címkék: utazás

Legújabb a címlapról:

Rétesek vasárnapi ebédre

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés S.O.S Love!

Pasivadász tippek

Pasivadász tippek

Az ünnepek közeledtével egyre jobban érezzük, ha nincs párunk, nincs kivel közösen ünnepelni, egyszerűen magányosak vagyunk. Persze a család mindig mellettünk áll, de eközben mindannyian próbáljuk megtalálni az igazit, a nagy Ő-t; sokaknak már sikerült, de sokan bizony még keresik... Azonban ne búsuljunk, hamarosan elleshetünk pár tippet egy igazi párvadász ügynökség (legalábbis egy film erejéig igazi) már jól bevált, sokszor pedig egy-egy valótlan szituáció szülte praktikái közül. »

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

 

LEITZ

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás 2012-02-16
A szőlővirág illata
Schaffer Erzsébet :
Online ár:
1 490 Ft

Eredeti ár: 1 490 Ft
0% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv

Nők Lapja Café

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás 2012-02-14