Szabadidő

Libegőt terveznek az erdélyi Szent Anna-tóhoz

  • Nők Lapja Cafe
  • 2010. 02. 22.
A székelyföldi Szent Anna-tóhoz vezető libegő megépítését, több gyógyfürdő és megyei út felújítását ígérte Kovászna megyei látogatásán a román fejlesztési és turisztikai miniszter, Elena Udrea a Krónika című kolozsvári napilap hétfői száma szerint.
Románia megyéiben tízezer kilométer út felújítását tervezik a következő négy évben, az erre vonatkozó programot a következő kormányülésen terjeszti elő a tácavezető.

A megyei utak korszerűsítéséhez szükséges egymilliárd eurót (270 milliárd forintot) európai uniós alapokból és külföldi hitelekből kívánja előteremteni a román kormány. Elsősorban azokat az utakat korszerűsítik majd, amelyekre korábban már nyertek uniós támogatást, a finanszírozásukra azonban már nem kerülhetett sor, mert időközben a pénzalapok elfogytak. A miniszter szerint az utak kiválasztásánál előnyt élveznek a forgalmas, az országutakat összekötő vagy turisztikai létesítményekhez vezető megyei utak.

Ennek a programnak a keretében rehabilitálják a Szent Anna-tóhoz vezető, Sepsibükszád-Bálványos-Kézdivásárhely útszakaszt is - idézte a minisztert a kolozsvári napilap.

Kovászna megyében a bardóczi, maksai, csernátoni, torjai és hatolykai hagyományos fürdők korszerűsítésére hagyott jóvá pénzt az idéb Elena Udrea tárcája, amely Kovászna városában a belvárosi sétányok átépítését finanszírozza. A minisztérium emellett a román Országos Befektetési Alapból még ebben az évben kifizeti a kézdivásárhelyi műjégpálya befedését is.

A megye szempontjából fontos, hogy a Csomád-Bálványos és Szent Anna-tó-Mohos természetvédelmi területek megőrzése és védelme érdekében libegő építését tervezik.

Tamás Sándor megyei tanácselnök szerint a Kovászna és Hargita megyei önkormányzat közös pályázatának értéke 100 ezer euró (27 milliárd forint), és ehhez kérik a szakminisztérium támogatását.

A tervek szerint a libegővel két kilométeres szakaszon, Sepsibükszádról a kilátóig lehet majd feljutni a tó közelébe. Elena Udrea pénteken járt Kovászna megyében. Kovászna városában felavatta a minisztérium által 750 ezer lejből finanszírozott turisztikai információs központot, majd Kommandón lovas szánnal járta be a települést. (MTI)

Legújabb a címlapról:

Rétesek vasárnapi ebédre

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés S.O.S Love!

Pasivadász tippek

Pasivadász tippek

Az ünnepek közeledtével egyre jobban érezzük, ha nincs párunk, nincs kivel közösen ünnepelni, egyszerűen magányosak vagyunk. Persze a család mindig mellettünk áll, de eközben mindannyian próbáljuk megtalálni az igazit, a nagy Ő-t; sokaknak már sikerült, de sokan bizony még keresik... Azonban ne búsuljunk, hamarosan elleshetünk pár tippet egy igazi párvadász ügynökség (legalábbis egy film erejéig igazi) már jól bevált, sokszor pedig egy-egy valótlan szituáció szülte praktikái közül. »

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

 

Nők Lapja Café

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás 2012-02-14
Kettészakadt Magyarország
Börcsök Mária :
Online ár:
1 920 Ft

Eredeti ár: 2 400 Ft
20% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv

Nők Lapja Café

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás 2012-03-01