Szélesvásznú TV-k
Már 14 990 Ft-tól
| Mesélő házfalak – Imagine Budapest |
A kőbe vésett üzenetek megértése persze kíván némi gyakorlatot, s hol máshol is lehetne mindezt legjobban elsajátítani, mint a város egyik legszebb épületénél, az Iparművészeti Múzeumnál. A szecesszió remekműve szerencsére nagyon beszédes, alkotójáról, Lechner Ödönről és a századforduló koráról is sok mindent elmesél. Az allegorikus szobroknak, de még egy ottfelejtett falikútnak is meglepően sok mondanivalója akad. Kiderülhet például, hogy az egymástól minden szempontból fényévnyi távolságra lévő tatabányai turulmadár és a kor minden bizonnyal nagy sikernek örvendő terméke, a szagtalan szobai űrszék valahogy mégiscsak összekapcsolódik.
![]() | ![]() |
A körút egyik neobarokk bérpalotájának alagsorában a 21. században sztriptízbár csábítja a vendégeket, néhány emelettel feljebb azonban még egy 19. századi üzenet rejtőzik. A körúton zajlik az élet, a délelőtti forgalom már a csúcshoz közelít, mi azonban lassan visszarepülünk a múltba. Már az autók zaját sem halljuk, távcsöveinkkel a homlokzat alakjait fürkésszük, és azon gondolkozunk, ki lehetett a tulajdonos, az országgyűlési képviselő vagy a gazdag kereskedő, és vajon boldog volt-e itt Bara Etelka. Persze a korabeli pletykák is szóba kerülnek, hisz a szerelmekről, a válóper előtt megszöktetett hitvesről sokáig suttogott még a város. Mint ahogy arról is, hol reggelizett a Pestre látogató Mária Terézia, és hol ünnepelt József nádor gyönyörű felesége. Az Imagine Budapesttel a város titkos kertjeit is felfedezhetjük. Azokat a kis zöld oázisokat, melyekből kívülről semmi nem látszik, csak a kopott házfalak, ám ha belépünk, csodás mesevilág tárul elénk. A titkos kertek faóriásokat, illatos virágokat, kedves kerti padokat és évszázados történeteket rejtenek.
Az Imagine Budapest túrái:
• Üzenő falak – avagy a budapesti épületdíszek titkos nyelve
• Belvárosi templomtúra – hívőknek és nem hívőknek
• Titkos kertek és terek a belvárosban
Részvételi díj: 3500 Ft, mely tartalmazza a belépőket is.

Még több infó: www.imaginebp.hu »
| „Nyócker-túra" - Beyond Budapest |
Talán nincs még egy olyan kerülete a fővárosnak, mellyel szemben annyi előítélet lenne, mint a „nyóckerrel” szemben. Két fiatal, Domján Manó és Baglyas Gyuri ezért is döntöttek úgy, hogy megmutatják a nyolcadik kerület egy másik, kevésbé ismert arcát.
A Józsefváros múltja meglehetősen mozgalmas, sok a mondanivaló, szinte mindegyik épületről akad valami jó történet. A múzeumkerti rövid történelemórán kiderül, a reformkorban sikk volt ideköltözni, a tehetős családok, egyik a másik után igyekeztek itt palotát építeni, no meg – az utókor legnagyobb örömére – egymást túllicitálva adományozni az újonnan felépült Nemzeti Múzeum részére.
![]() | ![]() |
A Bródy Sándor utca épületei mellett, gondolatainkba belefeledkezve, talán nap mint nap elrohanunk, pedig érdemes lenne elidőzni egy kicsit, hisz olyan épületek állnak itt, mint például az ország első kőből épített parlamentje vagy Budapest tíz kiemelten védett épületének egyike is, Lotz Károly freskóival a falán. A bérpaloták rengeteg titkot és családi történetet őriznek; például a hős szerelmes Festetics Taszilóról, a polgármesterről, aki szokatlan szerelmi háromszögbe keveredett, vagy az ifjúról, aki családja minden igyekezete ellenére sem mondott le arról a vágyáról, hogy a ház kicsiny pincéjében előállítsa az örök élet elixírjét.
A körúton túl merőben más világ tárul elénk: itt nem épültek nagyúri paloták, munkások és kisiparosok élték itt mindennapjaikat. A Horváth Mihály téri templom tövében betérünk egy kis cukrászdába. A hely amolyan régi vágású, amiből ma már nagyon kevés van, kedvesen mosolygó pultoskisasszonnyal, isteni házi rétessel és málnaszörppel.
A szürke bérházak tövében aztán egy igazi kis édenkertbe érkezünk. A kert közepén egy fügefa kezdi érlelni gyümölcseit, a vadszőlővel befutott téglafalak mellett szobrok sorakoznak.

A százéves műteremházban egykor megfordult Ferenczy Béni, Kós Károly és André Kertész is. M. Szűcs Ilona festőművész ma is itt él, mindenkit ismert, aki a művészvilágban számított, és szívesen mesél arról, milyen volt Pilinszky, amikor modellt állt egy festményhez, és mit fotózott nagy lelkesedéssel André Kertész a parányi kis kertben.
A nyolcadik kerületben nagyon sokféle etnikum él együtt, köztük romák is. A túra zárásaként egy muzsikás cigány családnál vendégeskedünk. Éva asszony a kis csapatnak a cigány kultúráról mesél, és a régi szép időkről, amikor a Mátyás király téren még zajlott az élet.

Aki a „nyócker” egy másik arcára kíváncsi, az is találhat érdekes túrákat a Budapest Beyond kínálatában. Megismerkedhet például az itt élő és alkotó kortárs művészek izgalmas világával, vagy akár a KFT zenekar történetének és dalainak legfontosabb helyszíneire is ellátogathat, és azt is megtudhatja, hol írta Laár András a Bábu vagy című dal sorait, vagy hogy hol buliztak a nyolcvanas évek fiataljai.
A Budapest Beyond túrái:
• Nyócker szeretettel (4000 Ft)
• A nyócker málló pompája (3000 Ft)
• A szürkület palotái (2500 Ft)
• Kortárs művészet instant (2500 Ft)
• Könnyű zenei séta
Még több infó: www.beyondbudapest.hu »
• Unique Budapest Számtalan érdekes tematikus túrával várja az érdeklődőket a Unique Budapest csapata is. Megismerheted többek között a Belváros építészeti kincseit, a szecesszió és az eklektika remekműveit, a zsidó negyed titkait vagy Magyarország történetének fontos helyszíneit a Duna partján. De egypár órára a szocializmus éveibe is visszarepülhetsz, amikor hódított a miniszoknya, és a házibulikon pörgött a bakelitlemez. A kalandvágyók a pesti éjszakába is alámerülhetnek, sőt egy tengeri kajakban egyensúlyozva a Dunáról is megcsodálhatják az éjszakai Budapestet. Személyre szabott túrákat kínál a Budapest Underguide, akik kortól és érdeklődéstől függően állítják össze nektek a programot, hisz mindenki másképp szereti, és mindenki másra kíváncsi. Minden eshetőségre van ötletük: ha eljöttek a gyerekek, és itt a nagymama is, ha nem gyalogosan, inkább valamilyen szokatlan módon járnád be a várost, legyen az épp egy tuk-tuk vagy egy lovas kocsi. Ha inkább a színes-szagos piacok érdekelnek, és sajtos lángost falatoznál, vagy a romkocsmákat vennéd számba egy langyos nyári estén, netalán a klasszikus Budapesttel ismerkednél meg közelebbről. Határt csak a fantáziád szabhat. |
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
A magyar csatornákon jelenleg futó, első évados sorozatok kapcsán is érvényesült a régi igazság: a kipróbált panelek működnek (Botrány, A cég), míg aki kockáztat, az rajtaveszthet (A folyó). De...
Kylie Minogue 25 éves zenei pályafutásának megkoronázása a Timebomb című dal megjelenése, mely az egyéves ünnepi meglepetéssorozat legújabb és egyben a legnagyobb meglepetése.
Nemcsak a fővárosiakat kényeztetik a gyereknapon, 29 városban lehet ingyen mozizni és a hosszú hétvége minden napjára jut pénztárcabarát családi kikapcsolódás. Csak az
Lady Gaga az űrből jött. Legalábbis a Men in Black – Sötét zsaruk 3 ügynökei szerint. Will Smith és társai Mick Jaggert pedig azzal vádolják: csak azért jött a Földre, hogy minden nőt teherbe ejtsen....
2 hozzászólás
34 hozzászólás
13 hozzászólás
7 hozzászólás
10 hozzászólás Már 14 990 Ft-tól
Már 8 490 Ft-tól
Már 961 Ft-tól
50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!
Sorsolás 2012-06-01