Szabadidő

Tovább bővítik a citybike hálózatot Bécsben

  • Nők Lapja Cafe
  • 2009. 04. 08.
Több terminállal, több kerékpárral és sebességváltós biciklikkel várja 2010-től a városlakókat és a turistákat a bécsi kölcsönbicikli-hálózat.
Az osztrák fővárosban jelenleg hatvan helyen lehet citybike-ot bérelni illetve visszaadni, városszerte nyolcszáz bicikli áll a kerekezni vágyók rendelkezésére. Tavaly 363 ezer alkalommal kölcsönöztek citybike-ot, és összesen 1,1 millió kilométert tettek meg velük.

A városvezetés most úgy döntött, hogy 2010-re drasztikusan megemeli a terminálok és a kerékpárok számát, és Bécs nyugati kerületeire is kiterjesztik a hálózatot. Így két év múlva mintegy 90 helyen lehet majd több mint ezer biciklit kölcsönözni.

Tovább bővítik a citybike hálózatot Bécsben

 

A hálózat bővítésével párhuzamosan - Bécs topográfiai viszonyaihoz igazodva - idéntől új, sebességváltós bicikliket is forgalomba helyeznek, hogy olyan útvonalakat is igénybe vehessenek az emberek, amelyeket korábban az emelkedők miatt kerültek. Ráadásul a biciklikre olyan tömörgumi kerekeket tesznek, amelyeknek kisebb az ellenállása és automatikus lesz a helyzetjelzők kapcsolása is.

Az ugrásszerű fejlesztés hátterében a városnak az a szándéka áll, hogy 2015-re 8% legyen a kerékpáros közlekedés aránya. Ezt az értéket 2003-ban még 2020-ra akarták elérni, de a következetes közlekedésfejlesztési politikának köszönhetően bekövetkezett szemléletváltás nyomán már öt évvel előbb megvalósítható lesz.

A hálózat bővítésében a város jelentős anyagi segítséget nyújt majd az érintett kerületeknek.

Hogyan juthatsz el Bécsbe?
• Autóval: Budapest–Bécs kb. 240 km. Az M1-es autópályán Hegyeshalom irányába haladj, onnan tovább az A4-esen (autópálya-matricát ne felejts el beszerezni).
• Vonattal: a MÁV-START járataival. »
• Busszal: OrangeWays vagy Volánbusz. »
Tipp: busszal és vonattal Bécsbe »

Bécs-kártya: a kedvezményes kártyával 72 órán keresztül ingyenesen használhatod a bécsi tömegközlekedést, illetve számos további kedvezményben részesülhetsz. Szállodákban, utazási irodákban vásárolhatod meg, a kártya ára: 18,50 euró. További infó »

 

Tipp: Még több információ és érdekesség Ausztriáról és Bécsről: www.wien.info és www.austria.info »

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Duciságára büszke dívával erősít a Balaton Sound

Björk után további tíz fellépőt jelentettek be a Heineken Balaton Sound szervezői. Zamárdiba érkezik júliusban többek között a Gossip együttes, Avicii, Steve Angello és Carl Cox is.

Lenyomta a Facebook a cigit és az alkoholt

A közösségi oldalaktól ma már erősebben függenek az emberek, mint a cigarettától és az alkoholtól. Legalábbis egy friss tanulmány szerint.

Vizsgálják az eurovíziós SMS-szavazást

Többen panaszkodtak a hatóságnál, hogy hiába szavaztak volna, az üzeneteik nem mentek el.

A színészek megélhetése is bizonytalan

Az orvosokéhoz hasonló a magyar színészek bérezése, Esztergályos Cecília 69 évesen ugrott fejest a bizonytalanba és van, aki megjárta a Madách Színházat, végül egy óceánjáróra dobbantott.

Hirdetés S.O.S Love!

Pasivadász tippek

Pasivadász tippek

Az ünnepek közeledtével egyre jobban érezzük, ha nincs párunk, nincs kivel közösen ünnepelni, egyszerűen magányosak vagyunk. Persze a család mindig mellettünk áll, de eközben mindannyian próbáljuk megtalálni az igazit, a nagy Ő-t; sokaknak már sikerült, de sokan bizony még keresik... Azonban ne búsuljunk, hamarosan elleshetünk pár tippet egy igazi párvadász ügynökség (legalábbis egy film erejéig igazi) már jól bevált, sokszor pedig egy-egy valótlan szituáció szülte praktikái közül. »

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

 

LEITZ

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás 2012-02-16
Old Ideas (CD)
Leonard Cohen :
Online ár:
3 799 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft
5% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv

Nők Lapja Café

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás 2012-02-14