Szabadidő

Málta, a barátságos sziget

Barátságos emberek, indigókék tenger és hangulatos városok, röviden így lehet jellemezni Málta szigetét. Bár a tengerpart önmagában is gyönyörû, és a fürdés, napozás is remek programot ígér, de érdemes a kulturális örökségek között is barangolni.

A leghelyesebb kifejezés Máltára talán az, hogy emberléptékű. Ezt már akkor megtapasztalhatjuk, amikor megérkezünk az aprócska sziget repülőterére. Nincsen sorban állás az útlevélvizsgálatnál, és ha egy reggeli gépre szól a jegyünk, olyan csöndesség fogad az előcsarnokban, mintha könyvtárban lennénk.

Ne tévesszen meg azonban minket ez a csendesség; a szigeten zajlik az élet, leginkább kora tavasztól késő őszig. Mivel a helyiek fő bevételi forrása az idegenforgalom, minden a turistákról és az ő szórakoztatásukról szól, de teszik ezt a máltaiak úgy, hogy örökségükről nem mondanak le egy percig sem.


A lovagok városa

Akik nagyvárosi nyüzsgésre vágynak, azoknak inkább a főváros, Valletta nyújthat kikapcsolódást, hiszen itt minden van, amit egy központtól elvárhatunk. Bár be kell vallanunk, hogy 6000 fős lakosságával Valletta sem egy óriási metropolisz. A főutcán viszont egymást érik az üzletek, érdemes egy-egy ékszerüzletbe betérni, mert gyönyörű és nem túl drága darabokra találhatunk. Valletta 2005 óta az UNESCO-világörökség része.







Valletta, a főváros


Ha Málta, akkor természetesen lovagok: a fővárosban található a lovagok „székhelye”, a Nagymester Palotája, amely ma már különböző kiállításoknak, illetve a parlamentnek ad otthont. A hihetetlen méretű lovagi páncélok között aprónak érzi magát a turista, főleg, ha belegondol, hogy ezeket a súlyos darabokat egykor magukra öltötték Málta védelmezői.





Ha gyönyörű látványra vágyunk, érdemes Vittoriosából csónakkal megközelíteni Vallettát, ugyanis a színes kis lélekvesztőkből egészen más arcát ismerhetjük meg a városnak, ráadásul a hajósok kitűnően beszélnek angolul, és remek történetekkel szórakoztatják a külföldieket.

Málta azoknak is fantasztikus úti cél, akik történelmi emlékekre, csendesebb kikapcsolódásra vágynak. Az egyik legszebb város Mdina, amely a mai napig megőrizte középkori hangulatát. Nem véletlenül hívják Mdinát „csendes városnak”: a sárgás színű homokkő épületek, a szűk utcák és a pesti fülnek meglepő csend az, ami elbűvöli az idelátogatót. A romantikus lelkületűek egészen különlegessé tehetik látogatásukat Mdinába, ugyanis a város kapujánál lovas kocsira ülhetünk, és ezzel visznek végig a városon.

Ha Málta legvalódibb arcát szeretnénk látni, akkor látogassunk el egy halászfaluba is. Az egyik legnépszerűbb Marsaxlokk, ahol a kikötőben százával ringatóznak a tipikus máltai halászcsónakok, amelyeket a szivárvány minden színére festenek, és orrukon ott van a Hórusz-szem, ami megvédi a hajósokat a tenger kiszámíthatatlanságától. Az utcákon színes füzérek ívelnek át, a kikötőben pedig hangos kofák kínálják portékájukat.


A Kék Ablak

A Máltát körülölelő indigókék tenger olyan gyönyörű, hogy ragadjunk meg minden alkalmat arra, hogy hajóra szállhassunk. Komppal keljünk át Gozóra, az egyik szomszédos szigetre, ahol a Kék Ablakhoz (Azure Window) apró motorcsónakokkal tehetünk kirándulást. A természet alkotta, húsz méter magas boltíven keresztül egy belső tóhoz juthatunk, amely a kék soha nem látott színeit hordozza.







Szintén Gozón tekinthető meg a Ggantija Temples, amelyek a világ legrégebbi szabadon álló, ember alkotta építményei. A különleges kőrengeteget 1816-ban tárták fel, és a történészek szerint az i. e. III. évezredből származnak. Arról, hogy pontosan mire szolgált az épület, még vitatkoznak a szakemberek. Egyesek szerint templom volt, mások szerint akár piacként is szolgálhatott. Ha Gozón is szeretnénk elvegyülni a máltaiak között, érdemes felkeresni a főváros, Victoria fasoros főterét, ahol nyüzsgő bolhapiacon nézelődhetünk.





Amit fontos tudni Máltáról…

• Málta Magyarországgal egy időben lépett be az Európai Unióba, ám a hírek szerint jövőre már euróval fizethetünk a szigeten. Addig viszont máltai líra vagy más néven lírai font a fizetőeszköz, melyből egy egységért 620 forintot kell fizetnünk. Magyarországon nehezen beszerezhető, így érdemes eurót vinni magunkkal, amelyet a repülőtéren válthatunk be a legkedvezőbben.

• A legkeresettebb ajándékok a helyi kézművestermékek, ezekből érdemes beszerezni néhányat. Ezek közé tartoznak a leheletfinom ezüst ékszerek, a csipketerítők, illetve a híres színes gozói üvegmunkák, melyeknek ára igen borsos, ám nagyon különleges darabokat találhatunk.





• Ha hosszabb ideig tartózkodunk Máltán, tegyünk egynapos kirándulást az egyik közeli, kisebb szigetre, Gozóra. Rendszeresen közlekedik kompjárat, amelynek indulási időpontjairól a szállodában felvilágosítást tudnak adni. Ha szeretnénk az egész szigetet bejárni, bérelhetünk nyitott dzsipet, mellyel egészen különleges kalandokban lehet részünk.

• Feltétlenül kóstoljuk meg a helyi kedvenceket: a Kinnie-t, amely egy keserű üdítőital, a grappa nevű pálinkát, ami ugyan Olaszországból származik, de a máltaiak saját gyermekükként szeretik, és a Cisk nevű sört.

• A sziget igazi paradicsom az extrém sportok szerelmeseinek. Sziklamászás, búvárkodás – csupáncsak néhány a lehetőségek közül. Ezekről a lehetőségekről szintén tájékozódhatunk a szállodában.





Útikönyvtippünk: Málta (Útikönyv és térkép)

A praktikus, színes fotókkal és térképekkel illusztrált útikönyv csak friss és első kézből származó információkat tartalmaz, nem szimpla fordítás. Megtudhatod belőle, hol találhatók Máltán a legelegánsabb szállodák és éttermek, de azt is, hol a legolcsóbbak. Mindennek megtudod belőle az árát, elérhetőségét, nyitvatartási idejét, így nem érnek váratlan meglepetések utad során.

Több mint 200 látnivalóról, 70 szálláshelyről,  100 étteremről kapsz naprakész leírást. A könyvhöz tartozik egy színes, kivehető, nagyalakú, vízhatlan és téphetetlen papírból készült térkép is.


Szerzők: Bajomi-Lázár Dávid, Simek Zuzana
Kiadó: Útikönyv.com
Ár: 3990 Ft


A könyvet akár itt is megrendelheted. Klikk ide! »

Utazási tippek:

Nyaralás Máltán szállodában, farmházakban, apartmanban »
Máltai körutazás »
Máltai utak »
Máltai ajánlatok »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top