Nők Lapja Cafe

Utazás

Majdnem itthon - Burgenland

  • Nők Lapja Cafe
  • Sz. Dóri
  • 2006. 04. 19.

Burgenlandban minden adott a kellemes kikapcsolódáshoz - fasorokkal tarkított dimbes-dombos lankák, érintetlen természet, romantikus szõlõskertek, pompás kastélyok, termálfürdõk. Kell ennél több?

Néhány éve csupán azért kerekedtünk fel, hogy nyugati szomszédainknál műszakicikk-beszerző körutat téve, hűtőládákkal felpakolva elégedetten térjünk haza. A bevásárlóturizmus helyett szerencsére ma már teljesen másfajta élmények csábítanak bennünket a nyugati határszélhez.

Ha ausztriai kiruccanást tervezünk, akkor a lehetséges úticélokat latolgatva minden bizonnyal elsősorban az alpesi tájakat részesítjük előnyben. Pedig a hazánkkal szomszédos Burgenland különös kis ékszer a hegyes-völgyes osztrák tartományok között. Közelsége miatt akár azt is gondolhatnánk, hogy hazai terepen járunk, ám tüzetesebb szemlélődés után rá kell döbbennünk, hogy óriási a különbség.

A Magyarországgal közös határral rendelkező tartomány, Burgenland Ausztria legkeletebbre eső és egyben legfiatalabb tartománya is, melynek területe kereken 4.000 km2. Tartományi székhelye Eisenstadt (Kismarton).
A magyar turisták körében az utóbbi években kezd egyre kedveltebb turisztikai célponttá válni Burgenland. Népszerűségét többek közt történelmi helyszíneinek, kulturális, valamint termál- és sportajánlatainak köszönheti. A tartomány rengeteg meglepetést tartogat számunkra, hiszen számtalan vár, kastély és más műemlék vár ránk, ha ellátogatunk ide.


A Haydn-kultusz fellegvára

A kéklő hegyekkel és szőlődombokkal, gyümölcsöskertekkel koszorúzott, hangulatos fekvésű Eisenstadt (Kismarton), az Esterházy hercegek rezidenciájának is helyt adó tartományi főváros számos látványossággal szolgál. A város nevezetességei közül kiemelkedik a barokk Esterházy-kastély, amely ma kulturális központként működik, és a tartomány jelképe is egyben. A kastély termeit vezetővel járhatjuk végig, ha éppen nincs semmilyen rendezvény. Kastélylátogatásunk fénypontjaként vessünk egy pillantást a falfestményekben gazdag Haydn-teremre is, melyben ünnepi események és koncertek alkalmával Haydn legszebb melódiáit hallgathatjuk meg.

Egyéb kulturális programok a környéken
Burgenlandban egymást érik a kulturális fesztiválok. Nyaranta a Mörbisch-i víziszínpadon megrendezésre kerülő Ünnepi Játékokban gyönyörködhetünk, a St.Margarethen-i kőfejtőben pedig operákat hallgathatunk Európa egyik legnyagyobb természetes színpadán.
A zeneszerző neve amúgy is elválaszthatatlan a várostól, így emlékével lépten-nyomon összetalálkozunk a műemléki nevezetességek között. Kár lenne kihagyni pl. Haydn egykori lakóházát, a kastélytól néhány percnyi sétára található Haydn-házat, mely ma múzeumként funkcionál. A Tartományi Múzeumban (Landesmuseum) római mozaik gyűjteménnyel, ókori tárgyakkal, borkészítéshez használatos eszközökkel ismerkedhetünk meg. Ha pedig belefáradnánk a kulturális élményekbe, akkor a műemlékvédelem alatt álló óvárosi részben a sétálóutcák, üzletek, kávéházak kínálnak kellemes kikapcsolódást.


Érintetlen természet

A Fertő-tó, Közép-Európa legnyugatabbra fekvő szikesedő - enyhén sós vizű  - tava ugyan a madárkedvelők érdeklődésére is jelentős mértékben számot tart, ám a vízi sportok kedvelői körében talán még nagyobb vonzerőt jelent a sekély vizű tó.
Az érintetlen táj szépségében is gyönyörködhetünk a Fertő tavi Nemzeti Parkban, vagy a számos természetvédelmi terület egyikén.

A "Weinidylle" Természetparkban a romantikus pincesorok, ligetek valamint egy természetes vadaspark várja az ide látogató turistákat.
Persze a tó mellett üdülők számára a természetben való gyönyörködésen túl fürdőzésre, szörfözésre és vitorlázásra is lehetőség nyílik a számtalan, vízi sportok számára kialakított helyen. A tavat körbeölelő jó minőségű kerékpárútnak köszönhetően pedig a lelkes kerékpárosok kedvükre feltérképezhetik a tó körüli településeket.


Várak földjén

Fraknó vára - Az Esterházy-kincstár titkai

Egy rövid kirándulást igazán megér az Eisenstadttól kb. 20 km-re fekvő fraknói vár, melyet a Bécsújhelyre vezető autópályáról letérve, délkelet felől érdemes megközelíteni. Lélegzetelállító látvány tárul elénk, amikor megpillantjuk a Rozália-hegység egyik nyúlványán emelkedő impozáns erődítményt. A kitűnő állapotban lévő várkastély a mai Burgenland egyik legszebb történelmi emléke, melyben 15 termen keresztül követhetjük végig az Esterházy hercegek drága kincseit.
Várvezetés és fegyvertár
2006. április 1-jétől október 31-ig naponta 10.00–18.00 óra, pénztárzárás 17.00
A várkastély ma múzeumként funkcionál, gyűjteményének talán leggazdagabb része a fegyvertár, sőt megtekinthetjük Európa egyik legnagyobb zászlógyűjteményét is. A vár folyosóin, udvarán, termeiben járva az a benyomásunk támadhat, hogy az építmény háborítatlanul vészelte át az utóbbi néhány évszázadot.

A tartomány egy másik nevezetességére, a borostyánkői várra Burgenland nyugati peremén, erdős hegyhátak között lelünk rá. Borostyánkőn (Bernstein) született a neves Afrika-kutató, Almásy László.


Thermenwelt Burgenlad »
Burgenland Therme »
Bad Sauerbrunn »

Wellness Burgenlandban

A hazánktól kőhajításnyira fekvő tartomány gazdag termálvíz-készlettel rendelkezik, így ha már ott járunk, ne hagyjuk ki ezt a kedvező adottságát sem. A zsúfolt programok sorába iktassunk be egy kis kényeztetést is, és lazítsunk a termálfürdők egyikében. 
Megeshet ugyan, hogy kicsit mélyebbre kell nyúlnunk a pénztárcánkba, ha olyan körülmények között akarunk pihenni, amelyeknek a feltételei itthon még nem adottak, de a kényeztetés megéri az árát.

További cikkek

Tavaszi pezsgés Bécsben - 4 szuper programtipp

Ismét összegyűjtöttük az osztrák főváros tavaszi kulturális kínálatának legjavát. Bőven találunk indokot egy kis hétvégi kiruccanásra: kiváló kiállítások, zenei és...

Ismét lehet korcsolyázni a Bécsi Városháza előtt

Január 21-én nyitotta meg kapuit a Bécsi Városháza előtti korcsolyapálya, a Wiener Eistraum. A Bécsi Jégálom nagyobb területtel és új honlappal ünnepli 15. születésnapját.

Túl a Szajna-parton - top 5 romantikus úti cél

Párizs, Velence, Róma – helyek, amelyek először eszünkbe jutnak, ha egy romantikus utazásra vágyunk. Szubjektív válogatásunkban most olyan úti célokat ajánlunk, amelyek kevésbé...

A nyolc legjobb horrorvakáció

Járd be Amerikát legendás horrorfilmek nyomdokain haladva! Látogasd meg a helyszíneket, melyeket a moziban látva majdnem kitépted a széked karfáját félelmedben. Nyolc legendás...

Hippsy

Legyél Te a szerencsés, gazdagodj hippsy derékmelegítővel!

Sorsolás 2010-02-19

Nők Lapja Cafe

Találd meg a szíveket a Nők Lapja Cafe oldalain és nyerj!

JÁTÉKSZABÁLY »

Sorsolás 2010-02-15

Hirdetés Aukció

Neonato hordozó leáraztam Neonato hordozó leáraztam
Aktuális ár:
10000 Ft

Quinny Buzz 2008-as modell Quinny Buzz 2008-as modell
Aktuális ár:
50000 Ft