Szabadidő

Dension-player – MP3 négy keréken

Bár a szigorodó jogvédelem miatt a Napster már nem a régi, és az ingyenes szerverekrõl is egyre kevesebb számot tölthetünk le, az MP3 él és virul. Egy hazai fejlesztésû autós hardvernek köszönhetõen pedig most már a Balaton felé repesztve sem kell lemondanunk kedvenc MP3-gyûjteményünkrõl.

A kütyü csinos, könnyen kezelhető és ami a lényeg: a korábbi lejátszókhoz képest gigantikus tárolókapacitásasal rendelkezik. Hogy mennyivel? Az attól függ, mekkora merevlemezt szerelünk bele. Hány szám is fér rá mondjuk egy 40 gigás vinyóra? Én kiszámoltam: a legelterjedtebbnek számító 128 kbites tömörítéssel – a legtöbb autóhifinek ennyi ráadásul untig elég is – mintegy 700 óra. A bevezetőben említett példát továbbvezetve: ha valaki másfél óra alatt ér le a Balatonra (a közlekedésrendészeti szempontokat most hagyjuk), és minden harmadik hétvégén teszi meg ezt az utat, akkor több, mint 26 évig nem kell „lemezt cserélnie” ahhoz, hogy mindig más zenét hallgathasson. A fenti matekpéldának csak egy gyakorlati szépséghibája van; nevezetesen, hogy a ma használatos winchesterek addigra rég a múzeumban lesznek, sőt a kocsink is aligha éri majd meg ezt a szép kort.

A hordozható lejátszók örök problémáját, az adatmozgatást a fejlesztők igen szellemesen oldották meg. A Dension úgy lett kialakítva, hogy nem beszerelni kell a háttértárat, hanem képes fogadni a legelterjedtebb mobil rack-szabvány szerinti tokokat. Bill Gates után szabadon: csak becsúsztatom, és már működik is. A kezelőfelület mindent tud, amit egy autós CD-lejátszónak tudnia kell, kiegészítve néhány olyan, a számítógépes MP3-lejátszókból ismerős szolgáltatással, mint például a playlist-ek kezelése, vagy a JukeBox-mód. A merevlemezen való navigálást egy jó olvasható LCD-kijelző segíti, ha pedig rájövünk, hogy a cucc színe nem megy a méregzöld autókárpitunkhoz, semmi gond, az előlap is cserélhető. (Bár ebben az esetben inkább a kárpit cseréje ajánlott.) Azért semmi sem tökéletes: a Dension-lejátszó gyári dobozában hiába keressük a merevlemezt, azt magunknak kell külön beszereznünk. Ennek oka a hatályos szerzői jogi szabályozásban rejlik: mivel a lejátszók árába beépített hozzájárulás (magyarul: adó) mértéke az adott eszköz tárolókapacitásától függ, ha a csomagban benne lenne a merevlemez is, a Dension árát nagyon-nagyon sok nullával lehetne csak leírni. Így viszont kb. 60 ezer forintért már a tiéd lehet.

További info: www.dension.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top