TV-sztárok

Több milliót ér az összefogás a Tábitháért

A Fenntarthatósági Média Klub és a Telekom munkatársai 1 942 030 forint értékű süteményt készítettek és árusítottak ki. Országosan több mint ezer önkéntes vett részt az akcióban.
Több milliót ér az összefogás a Tábitháért

A bevételt a törökbálinti Tábitha-ház, az ország egyetlen magánösszefogásból működő gyermekhospice-háza kapja.

Fábián Évával, a Tábitha intézményvezető menedzserével beszélgettünk egy kicsit arról, mivel is foglalkoznak, és természetesen az Adni jó! kampányról is.

Fábián Éva

Fábián Éva

Elmondaná nekünk, pontosan mivel is foglalkozik a Tábitha-ház, mit is jelent a gyermekhospice?

A Tábitha-ház olyan családoknak nyújt segítséget, akik életet megrövidítő betegségben szenvedő gyermekeket nevelnek. Ez egy bentlakásos intézmény, ahol az utolsó napokan/hónapokban nyújtunk segítséget a családoknak, amellett a mentesítő ellátásunk során a szülőket mentesítjük a gyermekek ápolása alól.

Több milliót ér az összefogás a Tábitháért

Hány kis lakót tudnak ellátni egyszerre?

A Tábitha-ház 5 férőhelyes, de mivel a mi fókuszunkban a család áll, ezért változó, hiszen akár az egész család is beköltözhet hozzánk.

Hogyan tudnak segíteni a szülőknek és a kisgyermekeknek lelkileg feldolgozni, hogy hamarosan el kell válniuk örökre?

Nyitottak vagyunk a kérdéseikre, meghallgatjuk őket, és próbálunk mindenre válaszolni, a kulcsszó talán a kommunikáció. Emellett van pszichológusuk, gyászcsoportunk, ahol szintén lehetőséget biztosítunk arra, hogy segítsünk a gyászoló családoknak.

Tudom, hogy komoly szakemberi gárdával dolgoznak, de láttam, hogy vannak önkéntesek is. Hogyan jelentkeznek az önkéntesek? Saját történetük miatt?

Önkénteseink is szép számban vannak, de továbbra is szeretettel várjuk őket, egy képzést követően bárki lehet nálunk önkéntes. Az, hogy kit mi motivál, az minden szituációban teljesen más, van, aki csak segíteni szeretne, van, aki a házban vesztette el a gyermekét, és ezért szeretne utána részt venni a tevékenységünkben.

Úgy tudom, nem kapnak támogatást, adományokból tartják fenn a házat. Ez komoly nehézségeket jelenthet. Vannak állandó támogatóik?

Így van, jelenleg a gyermekhospice-ellátásra nincsen állami finanszírozás. Egy-két kisebb támogatótól eltekintve alakulásunk óta a havi költségeinket Galambos László és a Welt2000 Kft. finanszírozza.

December 8-án a Telekom Krisztina körúti székházának aulája rögtönzött piactérré változott. Az Adni jó! Sütiakcióra a vállalat és a Fenntarthatósági Média Klub munkatársai saját készítésű süteményeiket kínálták a székházban megforduló dolgozók, látogatók, vásárlók számára. A süteményeket bárki – becsült, adomány értékű áron – megvásárolhatta, a nap teljes bevételét a Tábitha-ház kapta. Gondolom a Telekom segítsége nemcsak anyagi szempontból fontos, hanem egy kicsit rá is irányítja a figyelmet a Tábitha-házra. Sikeresnek mondható ez az akció?

Nagyon sikeresnek mondható, hiszen nemcsak arról van szó, hogy közel ötmillió forint támogatást sikerült kapnunk, hanem a Telekomnak és a Fenntarthatósági Média Klubnak köszönhetően a Tábitha-ház híre nagyon sok helyre eljutott, nagyon sokan megismertek minket és a munkánkat.

Több milliót ér az összefogás a Tábitháért

Az Adni jó! Sütiakció negyedik éve szolgál karitatív célokat. Évről évre többen csatlakoznak a süteményt készítők táborához, és évről évre “magasabb” a sütemények becsült, adományértékű ára. A gyermekhospice és a Tábitha-ház szellemisége több mint ezer önkéntest késztetett cselekvésre országszerte: Telekom-irodaházak és médiaszékházak munkatársai töltötték a vasárnapjukat a konyhában sütikészítéssel. A hétfői sütivásár eredményeként kétmillió forint adomány gyűlt össze a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyerekeket befogadó intézmény számára.

Több milliót ér az összefogás a Tábitháért

Országosan több mint ezer önkéntes vett részt az akcióban, a Fenntarthatósági Média Klub részéről nyolc médiumot képviselt Barabás Éva és Gönczi Gábor (RTL), Czippán Anett és Dudás Ádám (TV2), a ClassFM stábja Kiss Orsival és Árgyelán Krisztával, az Origo, az Index csapata, a Metropol, a Centrál Médiacsoport és a Ringier Axel Springer munkatársai, valamint a Quimby és Novák Péter is az önkéntesek között volt.

Megnézem
Összes kép (1)

A termékek nemcsak finomak, de sok esetben látványra is cukrászati minőségűek, mégpedig annyira, hogy a helyszínen készült profi ételfotókból elektronikus karácsonyi üdvözlőlapot kreál és helyez ki a honlapjára a Telekom. Aki ilyen képeslapot küld december 31-ig, küldésenként további 100 forinttal támogatja a Tábitha-házat, amelyet szintén a Telekom fedez. Az adományozás tehát még december végéig folytatódik.

További információk:
http://www.tabitha.hu
http://www.fenntarthatosagimediaklub.hu/index.html
http://www.telekom.hu/fenntarthatosag

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top