TV-sztárok

Köllő Babett turkálós ruhája tetszett a férjének

A Stíluspárbajban turkálóból kellett felöltöznie Köllő Babettnek, ráadásul a keret jóval alacsonyabb volt annál, mint, amiből általában vásárol. Kalandosra sikerül a verseny.

Amikor Köllő Babett megtudta, hogy mennyiből kell vásárolnia a Stíluspárbajban, viccesen csak annyit mondott: „Az egy fél sál!” És nem volt éppen feldobva, amikor bement a turkálóba válogatni. De nem az összeg miatt volt ideges, inkább a szagok borították ki. Most, a forgatás után a színésznő azért beismerte, hogy ennyire nem volt vészes a helyzet, de az idő rövidsége miatt stresszes volt. 

Fotó: Stíluspárbaj, Köllő Babett

„A testvérem mindig helyre szokott tenni, és remélem, most nem lesz neki kellemetlen az, amit a műsorban csináltam” – mesélte az NLCafénak a Feleségek luxuskivitelben sztárja, akinek a forgatáson meggyűlt a baja a mosógéppel is, a luxusfeleségek pedig kritizálták a vásárlási stratégiáját. A végeredményt nem írhatjuk le, az viszont nem meglepetés, hogy a négy nő közül nem mindenkinek nyerte el a tetszését a megjelenése. Aztán még Babett férje is elmondta a véleményét.

A Stíluspárbajban Köllő Babett a turkálóból válogatott

„Andrásnak megmutattam, neki kifejezetten tetszett, mert szexisnek találta. Nem szereti, ha bármimet kiteszem, de azért a sziluettem látszódjon, és ez éppen ilyen volt” – meséli a színésznő, aki nehezen talált olyan szettet, amiben jól érezte magát, de úgy érzi, sikerült megoldania a feladatot.

Azért a Stíluspárbaj előzeteséből kiderült: Babettnek igazi kihívás volt a verseny

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top