TV-sztárok

Puskás Peti élete legnehezebb időszakáról vallott

Puskás Peti két, számára kiemelten fontos embert is elveszített. Mint mondta, a tragédiák tették azzá, aki.

Puskás Peti előbb volt párját, Kingát veszítette el súlyos betegséget követően, majd az egyik legjobb barátját is elragadta a halál. A zenész nem szokott beszélni a tragédiákról, ám a Story4 Tv Arckép című műsorában mégis megtette.

„Minden ember számára nagy tragédia, ha elveszíti a szerelmét vagy az egyik, ha nem a legjobb barátját. Ez egy olyan dolog, amit még az öcsémmel vagy a hozzátartozóimmal sem szoktam megbeszélni, mert gondolom, nekik is megvan a fájdalmuk ezzel kapcsolatban” – mondta Kadarkai Endrének. A zenész öt évig volt együtt Kingával, elvesztésének fájdalmát éppen legjobb barátjával tudta megbeszélni. Sokat segített neki a tragédia feldolgozásában, azóta azonban őt is elveszítette. „Ezen az ember nem lesz túl soha, szerintem nem múlik el sohasem. Mindennap és minden helyzetben eszembe jutnak, a jó és a rossz pillanatokban egyaránt. Nem is szabad, hogy elmúljon, az életem részei, tőlük vagyok az, aki vagyok” – mondta Puskás Peti.

„Nagyon hiányoznak. Füri volt az egyetlen, akivel beszéltem Kingáról, próbáltuk egymást támogatni, és most már nincs ő sem. Azóta sokkal megértőbb lettem, hiszem, hogy jobban kell figyelni a másikra. Nem tudom, hogy lehetett volna-e többet tenni, ezt már nem tudjuk megválaszolni. Már csak egy dolog van, hogy az ember jobban értékelje a másikat és az emberi életet, hogy az mennyire szép dolog, és mennyi szép dolgot tudunk vele szerezni, hogyha igazán akarunk” – idézi Puskás Peti szavait a Blikk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top