TV-sztárok

Vitray Tamást a köztévé nem köszönti 85. születésnapján

A Kossuth-díjas riporter, Vitray Tamás november elején lesz 85 éves. Azt mondja, a köztévé nem köszönti fel ebből az alkalomból, de nem is várja el.

„Nincs kapcsolatom velük. Évek óta nem voltam a székházukban sem” – mondta Vitray Tamás a Borsnak arra a kérdésre, hogy 85. születésnapja alkalmából felköszönti-e a köztévé. A Kossuth-díjas televíziós újságíró, riporter azt mondja, nem is várja el egykori munkahelyétől, hogy felköszöntse őt, születésnapját pedig úgy fogja tölteni, mint a többit, hosszú évek óta: „megköszönöm a telefonon vagy e-mailben érkező jókívánságokat”.

Vitray a lapnak adott interjújában beszélt arról is, hogy szerinte a közizlés és a tévé kölcsönhatásban van. „Abban a pillanatban megváltozott az értékrend, amikor megjelentek a kereskedelmi csatornák. Amíg egy vagy két csatorna volt, egy alternatíva létezett: nézed, vagy nem nézed. Aztán elkezdődött a csata a nézőért.”

Az egykori tévés szerint tudomásul kell venni, hogy a televízió nem nevel, de ez nem is dolga. „Az én műsoraim ma már elképzelhetetlenek lennének. A nézők akkor még oda tudtak figyelni. Mára minden felgyorsult, harcolni kell a figyelemért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top