TV-sztárok

Stohl Luca szívesen vezetne műsort édesapjával

Stohl András táncművész lánya elmondta, noha kap néhány csípős megjegyzést a tévé miatt, jól érzi magát ebben a közegben is. Ha úgy alakulna, szívesen állna kamerák elé édesapjával együtt.

„Mi nagyon jól működünk együtt, szóval biztosan kijönne belőle valami érdekes” – mondta a Blikknek adott interjújában Stohl Luca, Stohl András 24 éves, táncművész lánya. A fiatal művész hozzátette, a táncosoktól kap néha csípős megjegyzéseket a tévé miatt, de ma már tudja ezeket a helyén kezelni.

Luca elárulta, nagy vágya, hogy egyszer Stohl Lucaként tartsa majd számon a közvélemény, ne pedig Stohl András lányaként. „Nem tudok többet dolgozni ez ellen. Pedig máshogy élek, mint ő. Kevesebbet mutatok, kevesebbet adok ki a magánéletemből, és szerencsére sokkal kevesebb balhém van, amiért persze teszek is. Boldog kapcsolatban élek évek óta, szóval nincsenek olyan pontok az életemben, ami miatt címlapra kerülhetek.

Luca egyébként nagyon élvezi a táncot, és bár szívesen kipróbálná magát színészként és műsorvezetőként is, addig táncol majd, ameddig csak tud. „Nőknél a 35-40 év a határ, mert utána bejön az összes olyan komplexus, ami 16 évesen volt, azaz hogy kövér vagyok, tehetségtelen, sőt, akkor már az is, hogy öreg.”

Olvass még többet Stohl Lucáról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top