TV-sztárok

Janicsák Veca most üzent L. L. Juniornak

Váratlan fordulat, Janicsák Veca bocsánatot kért, L .L. Junior pedig elfogadta.

Ahogy arról mi is beszámoltunkL. L. Juniort vérig sértette  Janicsák Veca a Sztárban sztár legújabb évadának első adásában Raggamoffin II című számának előadásával. L. L. Junior szerint a produkcióval megszégyenítették őt és a romákat, mivel az a népcsoporttal kapcsolatos rossz beidegződéseket erősítette.

Janicsák Veca már ezt követően is úgy nyilatkozott: nem az volt célja, hogy megbántsa L. L. Juniort. Ezt megerősítendő pedig bocsánatot is kért a rappertől, aki elfogadta az olajágat. Az énekesnő a hivatalos Facebook-oldalán közölte az örömhírt, miszerint békét kötöttek L. L. Juniorral. 

Veca a műsorban is elmondta, hogy félt a feladattól, amikor megtudta, hogy ez L. L. Juninornak nem tetszett, őszintén sajnálta is, ha akaratán kívül megbántotta. 

Sajnálom, ha megbántottam L. L. Juniort, én egy nő vagyok, ezt tudtam kihozni magamból, nem volt célom, hogy megbántsam, sőt. Ez egy produkció volt, ami így sikerült, én ezzel tovább is léptem.

Az eredeti dalt így sikerült leutánoznia Janicsák Vecának a Sztárban sztár műsorában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top