TV-sztárok

Luis Fonsi kitette a saját öltözőjéből Csordás Tibort

A Fiesta egykori énekese melegítette be a közönséget Luis Fonsi budapesti koncertje előtt, de a biztonságiak már nem engedték vissza a backstage-be.

A Junkies-alapítótag Csordás Tiborra legtöbben a Fiesta énekeseként emlékeznek. A latinos dalokat játszó formáció a kétezres évek elején nagyon pörgött, ám elfogyott a lendület, a banda 2012-ben feloszlott. Csordás azóta szólókarrierjét építgeti, és még mindig a karibi ritmusok szerelmese, így kézenfekvő választás volt, hogy Luis Fonsi előzenekara legyen a sztár budapesti buliján.

Luis Fonsi kitette a saját öltözőjéből Csordás Tibort

Arra azonban nem számított, hogy a fellépése után már nem mehet vissza az öltözőjébe. “Őszintén szólva kiegyenesítettük a görbét, nagyon nagy buli volt. Szerintem a nézők is élvezték. Viszont nagy meglepetésünkre amikor a zenekarommal befejeztük a fellépésünket, el kellett hagynunk a backstage-t” – mondta a Borsnak az énekes. “Konkrétan kitereltek minket a közönség közé. De nem is tudtunk volna hová visszamenni, mert nekünk nem sok helyünk volt, mivel az összes öltöző Mr. Despacitóé volt.”

 

Tibor nem húzta fel magát nagyon a dolgon. “Alapjában véve Luis Fonsi nagyon kedves volt, csak egyszerűen nem nagyon akart találkozni vagy barátkozni senkivel. Nekem még nem volt olyan dalom, amit a világon a legtöbben meghallgattak volna, így nem tudom, hogyan kellett volna viselkednie” – mondta elnézően az ex-fiestás.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top