TV-sztárok

Bochkor Gábor milliós gázsit kap Hajdú Pétertől

Bochkor Gábor ősztől új beszélgetős műsorral jelentkezik az ATV-n. Mindezért pedig milliós összeget kap havonta Hajdú Péter cégétől.

Bochkor Gábor milliós összegért vállalta el az ősztől az ATV-n induló új műsort. A pénz Hajdú Péter cégétől érkezik majd hozzá.

“Valóban, milliós összegről beszélünk, de a pontos részletekről nem szeretnék beszélni, és nem is tehetem. Nem velem, a cégemmel áll majd Gábor szerződésben, így a fizetését is onnan kapja, akárcsak Sváby András” – mondta a Blikknek Hajdú Péter, megsúgva, régi barátjával két évadra szerződtek, amely tavaszi és őszi évad lévén egyéves együttműködést jelent. Részleteket is megosztott az új műsorról: “Elárulom most már a címet is, Hashtag Bochkor néven indul szeptembertől a szórakoztató műsor, minden adásba négy meghívott sztárvendég érkezik majd. Vasárnaponként jelentkezik, a részeket hétről hétre vesszük fel, hogy aktuálisak maradjunk” – mondta.

“Pétert húsz éve ismerem, jó a viszonyunk. A munkában precíz, meghallgatja mások véleményét, és odafigyel arra, hogy úgy válogassa meg az embereket, hogy azok jól tudjanak együtt dolgozni. Már láttam a díszletet is, rendkívül igényes lett” –  mondta Bochkor Gábor.

Bochkor Gábor milliós gázsit kap Hajdú Pétertől

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top