TV-sztárok

Hatalmas öröm érte Nagy Ferót

Mozgalmas időszak vár Nagy Feróra, színházi próbák tömkelege, majd a végén színpadra kerülnek a legnagyobb slágerei és ő maga is. Ráadásul ezen az egészen ő lepődött meg a legjobban.

Nagy Feró és a Beatrice zenekar életéből készít musicalt az Újszínház rendezője. “Végtelenül megtisztelő, és soha nem gondoltam, hogy a mi munkánkat színházban is elő lehetne adni. Én biztos nem tudtam volna kiválogatni a több száz dal közül azt a néhányat, amelyek a darabba kerülnek majd, de a rendező, Bozsogi János 35 éve jó barátom, és az ő segítségével pakoltuk össze a legnagyobb slágereket” – mondta Feró, akit Kurkó József alakít a Ricse, Ricse, Beat­rice rock hórukk műfajaként meghatározott zenei műben. “Soha nem találkoztam előtte Józsival, de azt gondolom, jól helytáll majd a szerepemben. Ott leszek én is a próbákon, igyekszem majd tanácsokkal ellátni, és nagy meglepetésemre a darab utolsó jeleneteiben én is feltűnök, és kicsit színészkedhetek” – mesélte Nagy Feró a Blikknek.

A dalok egészen biztosan jól szólnak majd színházi színpadon is.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top