TV-sztárok

Bebe kiénekli magából a válást

A Back II Black egykori énekese kiheverte novemberi válását. Bebét még mindig erős érzelmek kötik volt feleségéhez, Katához, melyeket most dalba foglalt.

Közösen döntöttek a szakítás mellett, Kata és Bebe válása azonban így is megviselte mindkettőjüket. Nyolc évig voltak együtt, “félidőben” házasodtak össze. “Jó néhány hónapig szinte csak arról szóltak a napjaink, hogy átbeszéltük, hogyan menthető meg a házasságunk. Kata mindig a családom része lesz, ezen az sem változtat, ha egyszer új párom lesz. Amikor az oltár előtt állva kimondtam, hogy igen, akkor arra tettem ígéretet, hogy örök életemben segíteni, tisztelni fogom őt. Nem szerettük volna, ha elmérgesedik a helyzet, bántani sem akartuk egymást, ezért baromi keservesen, de közösen hoztuk meg a döntést, hogy vége” – mondta a zenész novemberben.

Bebe kiénekli magából a válást

Azóta eltelt egy kis idő, Bebe munkába folytotta bánatát, most pedig új dallal jelentkezik Arccal a cél felé címmel. “Novemberi válásom óta is sikerült felkelnem. Úgy érzem, hogy már jól vagyok, és ezt szeretném megmutatni a közönségnek is az új klippel – meséli az énekes a Borsnak. – Nagyon érdekes története van a dalnak. Annak idején sokat jártam bokszolni, és rájöttem, hogy az élet olykor kemény pofonokat oszt. Ugyanakkor nem az a lényeg, hogy hányszor küldenek padlóra, hanem hogy hányszor tudunk onnan felállni. Én is sokszor felkeltem, és mentem tovább. Mindenki élete erről szól.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top