TV-sztárok

Házasság első látásra: kiderült, kit szeret igazán Kinga és Adri

Elméletileg a Házasság első látásra egy esélyt adott a szerelemre azoknak, akik már régóta vágytak rá. A tudomány segítsége viszont kevés Kingának és Adrinak.

A legutóbbi részben kiderült: Kinga más embernek kötelezte el magát, Adri pedig egyetlen embert szeret, de az nem a férje. 

Bár Adri és Doma kapcsolata nagyon jól indult, és rengetegen drukkoltak nekik, a Házasság első látásra oldalán is kiderült: ez már a múlt.

Adrinak egyetlen szerelme van, saját maga és az ő élete, első helyen pedig a szalonja. Domának pedig egy körömnyi hely sem jut ebben a kapcsolatban, hiába próbál készségesen segíteni Adrinak, támogatja, és áll mellette, Adri minderre fittyet hány. Nem csoda, hogy kapcsoltuk a párterápiáig jutott, ami szintén nem hozott igazi megoldást, hiszen Adri sértettségében kiviharzott a beszélgetésről. “Én úgy látom, hogy nálad az a helyzet, hogy 90% szalon és 10% a kapcsoltunk, de én semmiképp nem akarlak ezzel bántani. Látom, hogy milyen céltudatos vagy, megértem, hogy milyen ambícióid vannak, csak önző vagy” – hangzott el Domától, ami őszinteségével kiborította a feleségét, és Adri annyira felkapta a vizet, hogy otthagyva a Házasság első látásra szakértőit és a férjét, egyszerűen kisétált a terápiáról. A páros házassága ezután sem terelődik jobb mederbe.

Házasság első látásra: kiderült, kibe szerelmes Kinga és Adri

Csakúgy, mint Kinga és Robi kapcsolata, akik bár közelebb kerültek egymáshoz, és Kinga nyitna is Robi felé, de jobban hallgat édesanyja tanácsára, mint az érzéseire. “Ha az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy nem is érzi jól magát, az a legjobb döntés, ha kimondja, hogy nem szeretné ezt a házasságot” – ültette el a bogarat Kinga fülébe az édesanyja, akinek tanácsát Kinga szentírásnak vette, és Robit már egy elbocsátó szép üzenettel várta. Pedig, amikor az oltárnál először meglátta a vőlegényt, akkor megdobbant a szíve. Hogy a történtek után a két házasságnak van-e esélye a túlélésre, kiderül pénteken.

Házasság első látásra: kiderült, kibe szerelmes Kinga és Adri

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top