TV-sztárok

Terhesen is kapkodnak Horváth Éva után

Horváth Éva már öt hónapos terhes, és szerencsére sorozatosan érkeznek hozzá a felkérések: legyen reklámarc. A modell a közösségi média felületein szép összegeket keres.

Horváth Évának csak az Instagramon kétszázezernél több követője van, amire már a PR-osok is felfigyelnek. A Blikk úgy tudja, egy poszttal akár százezer forintot is lehet keresni. Éva erről konzervatívan nyilatkozott: “Nem fogok pénzről beszélni, de az nem igaz, hogy minden kép után honoráriumot kapok. Az elmúlt időszakban rengeteg pocakos képet posztoltam, ezeket egy gyerekkori barátnőm készítette. Örömmel tölt el, hogy bizonyos cégek akkor sem akartak lecserélni, amikor állapotos lettem.”

???? #shooting ????

A post shared by Horváth Éva (@evahorvathofficial) on

Ez utóbbiról azt mesélte: “Amikor a fürdőruhás cég megkeresett, még szerettem volna titokban tartani a terhességemet. Az ajánlatuk viszont arról szólt, hogy majd egy hónap múlva lenne a fotózás, és tudtam, hogy akkor már látszódni fog a pocakom, ezért színt vallottam. Ők azonban még így is ragaszkodtak hozzám, és elkészítettük ezeket a bizonyos reklámfotókat.” Éva nem csak a pénztárcáját, hanem a követőit is szem előtt tartja, és utasított már vissza reklámszerződést azért, mert nem győzte meg a kínált termék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top