TV-sztárok

Az anyja lett Zámbó Krisztián sofőrje

Ittas vezetés miatt kapták el Zámbó Krisztiánt, akinek most nincs jogsija. Még szerencse, hogy az anyja segít neki, és így fellépésekre vagy éppen randizni is eljut.

Február 11-e volt a napja, hogy kiderült: Zámbó Krisztián ittas állapotban vezetett, és áthajtott egy piros lámpán. A Bors szerint a rendőrség lezárta a nyomozást, Jimmy fiát pedig bíróság elé állítanák. “Az említett ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság a nyomozást 2017. február 22-én befejezte, és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte” – közölte a lappal a BRFK sajtóosztálya. A Bors megjegyzi, hogy Zámbó Krisztián tőlük értesült a nyomozás lezárásáról.

“A rendőrséggel folyamatosan együttműködtem, és nyilván kapok majd hivatalos értesítést is, mikor kell mennem a bíróságra, és ott is leszek – mondta a lapnak az énekes, és hozzátette, hogy a szervek előtt mindent elismert. – Mivel jelenleg párkapcsolatom és jogosítványom sincs, és egy elég nagy házban lakom, így most odaköltözött hozzám az édesanyám. Segít nekem, és ha mennem kell, akkor a sofőröm is.” Krisztiánt persze nemcsak az anyja, hanem az öccse is szállítja. Így: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top