TV-sztárok

Pataky Attila szerint a NASA hazudik

A mulatós- és rockzenésznek van véleménye arról, hogy a NASA felfedezett hét olyan bolygót, melyeken lehet, hogy van élet. Pataky Attila nekiment a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatalnak, elmondta, hogy a globális felmelegedés egy baromság, és hogy több ezer jégkorszakot vészeltünk már át mi, emberek, mármint: "örök életű fénylények".

Kezdjük ezzel: Pataky Attila tavaly ősszel azt nyilatkozta, hogy “…belül viszont mentálisan teljesen rendben vagyok”. Így nézett ez ki: 

A Mokka-interjú óta embertelen mennyiségű víz folyt le a Dunán, a NASA pedig szerdán bejelentette, hogy hét olyan új bolygót fedeztek föl a Vízöntő csillagképben, amelyek nagyon hasonlítanak a Földhöz, így akár élet is lehet rajtuk. A 24.hu megkereste az EDDA frontemberét (chemtrail- és ufószakértőt), hogy fejtse ki a hírrel kapcsolatos nézeteit. Ezt mondta: “Az egész egy nagy simli, még a jéghegy csúcsánál is kisebb.” Pataky hozzátette, hogy nem különösebben érdekli a hír, csupán a “jelenlegi valóság”. Szerinte a NASA több mindent elhallgat, ezt a miskolci származású zenész azzal indokolja, hogy az információ = hatalom, a NASA pedig hataloméhes.

“Éjjel-nappal hazudnak. Olyan, mint amikor a kutyának adsz tenyérből egy kis csontot, és ő azzal eljátszik” – közölte, és hozzátette: nagyképűség azt gondolni, hogy a mi Naprendszerünkben is csak mi vagyunk a meghatározóak. “Azzal miért nem foglalkozik senki, hogy már 3510 jégkorszakot túlélt az emberiség? Azért, mert az nem passzol a materiális nézetükbe!” – magyarázta, de megjegyezte, hogy a a jégkorszaktól és a globális felmelegedéstől sem kell félni, ugyanis csak a háttérhatalmak akarják azt, hogy állandóan féljünk és szorongjunk. “Örök életű fénylények vagyunk, ezzel nekünk nem kéne foglalkozni” – sulykolta belénk visszatérő elméletét, melynek pénzügyi vonatkozását, miszerint “az univerzum váltópénze a szeretet, és nem a dollár”, sajnos most kihagyta. 

 

 
 
A hét, Földhöz hasonló bolygót 40 fényévnyi távolságra fedezték fel, valamennyi a Vízöntő csillagképben található. A bolygók, melyek mind a Földéhez hasonló vagy annál kisebb méretűek, szorosan egy halvány törpecsillag, a Trappist-1 körül keringenek, melynek mérete a Jupiterét közelíti meg. Három bolygón lehetséges folyékony víz és így az élet jelenléte, a többi az övezet határán található. A kutatók először a bolygók légkörét tanulmányozzák, hogy megállapítsák, lehet-e élet rajtuk.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top