TV-sztárok

Hét éve egyedül él a Barátok közt sztárja, Mezei Léda

Mezei Léda igazi nagy szerelemre vágyik, és nem alkuszik. A barátok közt színésznője elmondta, harmincéves korára már kinőtt a kalandokból, az igazit várja.

Mezei Léda nagyjából egy éve csatlakozott a Barátok közt csapatához. Ő alakítja a pszichológusnő lányát, Kővári Natasát. Jól érzi magát, teljesen beilleszkedett. Most a magánéletéről mesélt, még várja az igazit.

“Hét éve egyedül élek. Nem azt mondom, hogy szeretem ezt, de a nagy szerelem, amire vá­gyom, elkerül. Szoktam randizni, próbálkozom, de egyelőre egyedül vagyok. A kalandokból harmincéves koromra kinőttem, vagy szerelmes vagyok, vagy nem. Az élet túl rövid ahhoz, hogy húzzuk egymás idejét. Pár nap alatt kiderül, mennyire va­gyunk egy hullámhosszon. Ha túl nagy gondolkodás- és értékrendbeli különbségek vannak, bele sem kezdek. Ezekből hónapok alatt lyukak lesznek, évek alatt pedig már szakadék. A ba­rátaimmal is hasonló az értékrendünk, megértik, hogy mit miért csinálok, hogyan tudnak segíteni. Az édesanyám és az édesapám olyan csodálatos pár. Tőlük tanultam, hogy küzdjek, ne adjam fel az álmaimat. Nem az a cél, hogy egyedül maradjak, de ezt most félretettem. Nem vagyok magányos, van családom, vannak barátaim. Ha készen állok, akkor úgyis betoppan. Addig is csinosítgatom az otthonom, tervezem, hogy milyen könyveket olvassak, sorozatokat nézzek. Azt lehet egyedül is” – mondta el a Borsnak Mezei Léda.

Hét éve egyedül él a Barátok közt sztárja, Mezei Léda

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top