TV-sztárok

Óriási botrány Medveczky Ilona félmilliós ruhája körül

Medveczky Ilona ruhája igazán extravagáns volt a 18. Story-gálán pedig eredetileg nem is ezt viselte volna, hanem egy másikat, de összebalhézott a tervezővel.

Medveczky Ilona már tavaly is Pomozi Péter ruháját viselte a Story-gálán, a fiatal tervező idén is készíttetett neki egyet, ám végül mégis egy alig takaró régi táncruhájában ment gálázni, ugyanis sok mindenben nem értetek egyet.

“Először az uszállyal volt problémája. Azt találta ki, hogy varrjunk a csipkeruhára egy tépőzárat, így a bevonulás után leveheti. Azután a fűzőbe kötött bele. Azzal állt elő, hogy kössünk damilt a nyaka köré, amivel ráfeszíti a melleire az anyagot – sorolta a tervező, majd folytatta. Úgy döntöttem, én nem fogom a ruhát megalázni Ilona miatt. Akkor közvetlenül a szabóval beszélt, hogy csinálja meg a változtatásokat. Ekkor döntöttem úgy, hogy nem adom oda neki a ruhát” – mesélte a Pépo márka tulajdonosa a Blikknek. Olaszországban próbálja majd értékesíteni a ruhát.

Ez volt Medveczky Ilona tavalyi ruhája:

 És ez lett volna az idei: 

 “Tavaly segítettem már neki azzal, hogy felvettem a ruháját, de idén már a nevét sem vagyok hajlandó kimondani. Hetvenhat éves va­gyok, tudom, mi előnyös nekem, mi nem. A ruhája rövidítette a nyakam, a fűző előreállt, a hosszú uszállyal pedig nem tudtam volna mit kezdeni egy ilyen eseményen. Nem akartam, hogy mindenki rajtam nevessen, mert alkalmatlan az öltözékem. Nem hagyta, hogy beleszóljak, a modora pedig megengedhetetlen volt. Ezért nem kértem az estélyit” – mondta ezzel szemben Medveczky Ilona a Borsnak.

Végül ebben ment a Story-gálára:

Óriási botrány Medveczky Ilona félmilliós ruhája körül

 Szerinted melyik a jobb? Szavazz! 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top