TV-sztárok

Szertefoszlott Hajdú Péter álma

Hajdú Péter azt szerette volna, hogy a gyerekei ne úgy nőjenek fel, mint egykor ő, de úgy tűnik, nem sikerült megvalósítania az álmát, pedig törekedett rá.

Hajdú Péter Szily Nórának mesélt az érzéseiről. “2016-ban szertefoszlott egy álmom, ami arról szólt, hogy a gyerekeim ne csonka családban nőjenek fel. Én elvált szülők gyermeke vagyok, és nekem az egyik legfontosabb az volt, hogy ők ezt ne éljék át. Próbáltam úgy feleséget választani, hogy erre figyeljek, és nagyon erősen hittem a kapcsolatunkban. Amikor nyáron arra jöttem haza, hogy üres volt a ház, Kata elköltözött a gyerekekkel, én egy órát sírtam a gyerekszobában”vallotta be Hajdú Péter, aki arról is beszélt, nem adja fel, hogy egyszer boldog legyen.

Megnézem
Összes kép (1)

 “Negyvenegy éves vagyok, szeretnék családban élni, és mindent meg akarok tenni annak érdekében, hogy átélhessem, hogy a gyerekeim mellettem ébrednek. Azért, mert elsőre nem sikerült, nem azt jelenti, hogy feladom, és egyedül fogok megöregedni” – idézi a Blikk a műsorvezetőt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top