TV-sztárok

Részletek Klapka György temetéséről

Megvannak a részletek a Klapka György temetéséről. Az Aranyembert 2017. január 20-án helyezik végső nyugalomra a Farkasréti temetőben.

Klapka György búcsúszertartása zártkörű lesz, csak a szűk család vesz részt rajta, de az azt követő ceremóniára az üzletember tisztelőit is várják január 20-án 3 órára a Farkasréti temetőbe.

“A ravatalozóban lévő búcsúszertartás zártkörű lesz, oda csak a család és a jó barátok léphetnek be, szeretnénk így búcsúzni aputól. De természetesen megadnánk a lehetőséget azoknak is, akik nem tartoznak ebbe a szűk körbe, hogy leróják tiszteletüket. Őket arra kérjük, három órától érkezzenek, hogy a családdal együtt utolsó útjára kísérjék apámat” – mondta el Klapka György lánya.

Cigányzene szól majd a temetésen, mert azt apu nagyon szerette. Teljesíteni akartuk apu végakaratát, de mivel nincs a kezünkben a végrendelete, csak annyit tudunk, amennyit erről korábban beszélt. Nem akart ő meghalni, de tudta, hogy nem élhet örökké, így néhányszor szóba került a téma” – nyilatkozta a Blikknek Klapka Sandy.

Részletek Klapka György temetéséről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top