TV-sztárok

X-Faktor: Mata Ricsi kifakadt

Bár továbbjutott, Mata Ricsi kiborult az X-Faktor élő adása után. Őszintén beszélt arról, mi bántja. Nem mindenki vállalta volna fel, amit ő igen.

 Mata Ricsi az X-Faktor harmadik élő show-jában ismét elnyerte a nézők tetszését és bizalmát, mégis lehangoltan távozott a stúdióból. “Felszabadító érzés, hogy továbbjutottam, mert féltem a kieséstől. Azonban nem helyes, hogy Jáger Kinga és Ónodi János kiesett. Rossz volt nézni Gáspár Lacit is, hiszen az ő két versenyzője küzdött meg egymással, és választania kellett közülük. Nem is tudom, hogyan döntöttem volna” – kezdte Mata Ricsi, aki úgy érzi, ezúttal nem készült eleget a produkciójára. “Sajnos elrontottam a szöveget, vagyis kihagytam egy elég hosszú részt. Izgultam, fáradt voltam, rosszul sikerült az egész, nagyon bánt. Nem foglalkoztam eleget a produkcióval, többet kellett volna dolgoznom rajta. Persze hibázni lehet, csak nem ennyit, mint én – mondta bűnbánóan, kiderült, bántja keményen dolgozó társainak búcsúja. “Nehéz elfogadni, hogy ilyen jó énekesek kiestek, én pedig versenyben maradtam. Úgy érzem, nem érdemeltem meg, hogy továbbjussak. Köszönöm a nézők szeretetét, de ezt nem lesz egyszerű feldolgoznom” – mondta a Blikknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top