TV-sztárok

Zámbó Krisztián kitálalt az anyagiakról

Tudja, hogy vannak emberek, akiknek elég havi 60 ezer forint, és elélnek kenyéren, vízen, de nem boldog az életük. Ő nem szeretne így élni, boldogtalanul... Ezért élte fel az örökségét Zámbó Krisztián.

Zámbó Krisztián 80 millió forintot örökölt az apjától, ám ebből mára már nem maradt egy fillér sem. “Maga szerint 15 év alatt a 80 millió forint akkora összeg? Szerintem az semmi! – fakadt ki a ronda betegséggel küzdő Zámbó Krisztián – Nem herdáltam el, csak feléltem! Azt hiszik az emberek, hogy a 80 millió forint olyan nagy pénz ebben a szakmában, pedig nem az! Akinek háza van, az tisztában van azzal, hogy alsó hangon legalább 200 ezer forint a rezsi, és akkor még nem ettél, nem tankoltál, nem vettél semmit! Én édesanyámat is eltartottam! Tudom, hogy vannak emberek, akiknek elég havi 60 ezer forint, és kenyéren, vízen élnek, de nem boldog az életük. Én nem szeretnék így élni, boldogtalanul. Az életemet azon a színvonalon akartam élni, ahogyan régen. Apu életszínvonalát fent kellett tartanunk a halála után is!” – mondta a Borsnak Zámbó Jimmy fia, aki arról is beszélt, hogy fiatalon nem értett a pénzhez. “Volt, amikor kaptam pénzt, volt, amikor nem, de apu halála után pár évig nyilván nagyobb összegek jártak nekem. Mivel 20–21 éves voltam, nem értettem a pénzhez, nem tudtam hirtelen mit kezdeni vele. Befektettem olyan üzletekbe, amiket aztán elbuktam…”  mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top