TV-sztárok

Hajdú Péter: szeretem Katát, de az idő ellenünk dolgozik

Hónapok óta vártunk arra, hogy Hajdú Péter is megszólaljon a házassági válságával kapcsolatban. Most a Story magazinnak exkluzív interjút adott, és beszélt arról, hogyan képzeli el az életét: Sarka Katával vagy nélküle.

Egyedül él Hajdú Péter a hatalmas házban, ahonnan Sarka Kata néhány hónapja elköltözött a gyerekekkel. A műsorvezető most először szólal meg a házassági válságáról, és ahogy a Story magazinból kiderül, még nem közeledtek egymáshoz a feleségével. “Szeretem Katát, de tudom, ha el kell engednem, akkor el is fogom…” – kezdte a magazinnak a történetet Hajdú Péter, aki abban egyetért Sarka Katával, hogy a szabadság felértékelődött. “Az első egy hónapban  kifejezetten azt éreztem, hogy az idő nekünk dolgozik, most azonban már úgy látom, mintha ellenünk lenne.”

A Story magazinban megjelent hosszú interjúban Hajdú Péter mesélt a randevúkról Sarka Katával, arról, hogyan osztják meg a gyerekeket, és arról is, mit gondol a felségéről és a kapcsolatukról. Sőt, elárulta, miért mentek szét, hogy véget vessen a találgatásoknak, a magánéletében éppen úgy, ahogy a munkában. Hajdú Péter TV2-s botrányáról sem hallgat. 

Hajdú Péter: szeretem Katát, de az idő ellenünk dolgozik

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top