TV-sztárok

Demcsák Zsuzsa jogosítvány nélkül maradt

Bár nem azonnal, de ittas vezetése után végül elvette a rendőrség Demcsák Zsuzsa jogosítványát...

 Demcsák Zsuzsa nemrég maga beszélt arról a kollégáinak, hogy ittasan vezetett, miután a Nagy Duett adása  után kiengedte a gőzt. Eljárás indult ellene, de a jogosítványát egy ideig még nem vették el, így továbbra is vezetett. Ez az, amit most már nem tehet meg.

Demcsák Zsuzsát kihallgatták a rendőrök, és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésével meg is gyanúsították. “A rendőrség a vezetői engedélyt a gyanúsítotti kihallgatást követően elvette, amelyet megküldött a kormányhivatal részére” – tudta meg a Bors Budapesti Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálatától.

Demcsák Zsuzsa azóta nem nyilatkozott, de korábban elmondta: “Való igaz, igazoltattak! Borzasztóan sajnálom! Kiengedtem a gőzt A Nagy Duett után. Száz méterre voltam a lakásomtól, és onnan mentem volna haza, amikor megállítottak. Hibáztam, borzasztóan sajnálom.”

Demcsák Zsuzsa jogosítvány nélkül maradt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top