TV-sztárok

Adótartozás: Berki Krisztián megtörte a csendet

Berki Krisztián megszólalt a több mint 10 millió forintos adótartozása ügyében.

Mint mi is megírtuk, Berki Krisztián felkerült az adósok listájára, több mint 10 millió forintos tartozása van.

“Sosem titkoltam, hogy folyamatos NAV-vizsgálat van körülöttem, aminek én kifejezetten örülök, mert ezáltal megtudja az ember, hogy mi az, amit jól csinál, vagy mi az, amit esetleg rosszul” – magyarázta Berki Krisztián. “Az, hogy fent van a nevem a listán, nem jelent semmit, csak a vizsgálat után derül ki, hogy valóban van-e tartozásom. Eddig sem bújtam el senki elől, ezután sem fogok. Egyébként pedig 2006 óta külföldön élő magyar állampolgár vagyok, tehát elég nehéz összeszednem adótartozást, ha nem ebben az országban tevékenykedem” – közölte a Borssal Berki Krisztián, aki két magyarázatot talált arra, hogy mégis hogyan szerepelhet a neve a listán. Az egyik az lehet, hogy az adat már régen nem valós, a másik pedig: “ezek szerint nagyon gazdag vagyok. Ha több mint tízmillió forint adót nem fizettem be, akkor ennél valószínűleg sokkal többet kerestem, és remélem, hogy ezt a NAV be tudja bizonyítani” – mondta a celeb.

Adótartozás: Berki Krisztián megtörte a csendet

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top