TV-sztárok

Csúnyán lehúzta a Scooter énekese Talán Attilát

Bár a magyar énekes továbbjutott, hajszálon múlt, hogy ne küldjék haza.

Tegnap robbant a hír, hogy Talán Attila Király Viktor után kipróbálta magát egy külföldi tehetségkutatóban. A néhány évvel ezelőtt a Megasztárban megismert Talán Attila a német Deutchland sucht den Superstarba jelentkezett. A műsorban a szokásos faggatózás során Attila elmondta, hogy főállású énekesként dolgozik Magyarországon, vannak saját dalai is, és édesanyja révén tanulta meg a bajor dialektussal fűszerezett német nyelvet ilyen jól. Talán Attila miután belekezdett Bon Jovi dalába, kis idő után a Modern Talkingból ismert Dieter Bohlen leállította, nem engedte, hogy végigénekelje a hozott slágert.

A Scooter énekese, H. P. Baxxter pedig belekezdett az értékelésbe: “Kár, mert azt gondolom, hogy nagyon király vagy. Minden tökéletesen passzol az outfiteden, szuperül nézel ki, de a hangod olyan, mintha visszafolyatnád, olyan, mintha túlságosan ki akarnád nyomni, kínzod, olyan feszült, erőltetett lett tőle az egész valahogy, természetellenes. Ezért sajnálom, de nemmel szavazok.”

Lehúzta a Scooter énekese Talán Attilát

A zsűriben Vanessa Mai következett az értékeléssel: “Én is azt érzem, hogy nagyon fentről dolgozol, sajnálom, pedig remekül nézel ki, sajnos nemmel kell szavaznom.”

Michelle: “Tudom, hogy ideges vagy, ennek ellenére igennel szeretnék szavazni, mert azt gondolom, hogy nagyon jó a csomagolás, remekül nézel ki, és végül is énekelni is tudsz.”

Attilát végül Dieter Bohlen továbbjuttatta, mert szerinte is szükség van egy ilyen karakterre. Reméljük, hogy a műsor elején, Attila, a hunként beharangozott énekes (Attila, a hun, aki Magyarországot elfoglalta, most arra készül, hogy Németországot is meghódítsa – hangzott az első néhány mondat a narrátor szájából) nem veszi a szívére Baxxter szavait, inkább tanul belőle, és legközelebb könnyedén eléjük pakolja a dalát.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top