Évek óta HIV-fertőzött a magyar sztárénekesnő

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
A Blikk úgy tudja, hogy a HIV-fertőzött magyar énekesnő évek óta kezelés alatt áll.

Nemrég az egész világ felbolydult, amikor napvilágot látott a hír, hogy egy hollywodi híresség HIV-fertőzött, Charlie Sheen nem sokkal a sztárt meg nem nevező cikk megjelenése után nyilvánosság elé állt, és vállalta, hogy róla van szó. A Blikk szerint egy magyar celeb is küzd a HIV-vírussal. A lap úgy tuja, hogy az énekesnő egy bizonyos orvos állandó felügyelete alatt áll, nála kell jelentkeznie meghatározott időközönként, ő nézi meg a leleteit, s a gyógyszeres kezelést is ő felügyeli.

„Rendszeresen látjuk az intézményünkben az énekesnőt, már jó ideje jár hozzánk. Nincs túl sok HIV-fertőzött ember Magyarországon, ezért keltett feltűnést a többi beteg és az ápolók körében is, amikor annak idején először megjelent itt, hiszen megismerte őt mindenki. Jól viseli a helyze­tet, megbékélt a betegséggel, de nem is kell, hogy padlóra kerüljön miat­ta, hiszen ma már nagyon jó gyógyszerek léteznek a HIV kezelésére, több évtizedig is el lehet élni tünetmentesen” – nyilatkozta a kórház egyik alkalmazottja.

A lap információi szerint az énekesnő pár évvel ezelőtt maga ment el egy HIV-szűrésre. Valószínűleg nemi úton kapta el a betegséget, hiszen sem vérátömlesztése nem volt, sem fertőzött injek­ciós tűt nem használt – legalábbis nem tudni arról, hogy kábítószerezne.

Címkék: énekesnő HIV
Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus