TV-sztárok

Továbbra is tiltják szerelmétől Rubay Lacikát

Rubay Lacikát és szerelmét a szökésük miatt még inkább tiltják egymástól a szüleik.

A hétvégén mi is írtunk róla, hogy szerelmével együtt szökött meg Az ének iskolája sztárja, Rubay Lacika. “Szerettünk volna együtt lenni, beszélgetni, sétálni, zenét hallgatni. A lány szülei nem engedték, hogy találkozzunk, pedig ő életem első nagy szerelme, ezért szöktünk meg. Sajnálom, hogy ráijesztettünk a szüleinkre, de remélem, már minden rendben lesz” – mondta Rubai Lacika.

A kamaszokat a szülők most még inkább tiltják egymástól. “Borzalmas napokon vagyok túl. Vasárnap hajnalban találtam meg őket a kislány egyik rokonánál. Lacika nem tette zsebre, amit a közel kétnapos kimaradásért kapott. Megígérte, soha többé nem tesz ilyet, de egy ideig most már egészen biztos, hogy nem találkozhatnak a kislánnyal. Rendben van, hogy kamaszok és szerelmesek, de azt nem lehet csinálni, amit ők műveltek hosszú hetek óta” – mondta a Borsnak a 15 éves fiú édesanyja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top