TV-sztárok

Nem foglalkozik a halállal Klapka György

Nem törődik a betegségével, és inkább dolgozik Klapka György, pedig a 86 éves üzletember az elmúlt hetekben többször került súlyos állapotba a Bors szerint.

“A mentősök még újraélesztő készüléket is hoztak, de arra szerencsére nem volt szükség. Viszont összevissza szurkáltak, infúzióra kötöttek, befújtak a nyelvem alá, és megkaptam a diagnózist: nagy valószínűséggel lábon kihordtam egy tüdőgyulladást. A mentősök be akartak vinni a kórházba, de nem mentem, mert az az intézmény, ahova szállítottak volna, nekem nem szimpatikus. Így hát inkább aláírtam, hogy saját felelősségemre otthon maradok. Nem bántam meg a döntésemet, azóta folyamatosan pihenek, éjszaka már aludni is tudok, és remélem, hamar kilábalok ebből az egészből” – nyilatkozta Klapka György a Borsnak.

 A legutóbbi eset után a felesége és még az alkalmazottai is kérlelték, hogy ne dolgozzon.  “Nem tudom, a munkaterápia milyen hatással lesz rám, reméljük, nem lesz nagyobb baj. Van még egy kis fájdalmam, de az egész halált nem veszem komolyan, addig szeretnék dolgozni, amíg élek.”

Nem foglalkozik a halállal Klapka György

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top