TV-sztárok

Eurovízió: Boggie a végkimerülésig hajtja magát

Két hónap múlva áll színpadra Bécsben Boggie, hogy az Eurovízió nemzetközi közönségének is megmutassa produkcióját. Az énekesnő azt sem tartja kizártnak, hogy dala szövegén változtatnak majd a bécsi döntőre.

A Dal győztese, Boggie egyelőre csak lélekben és a próbateremben készül az Eurovízió döntőjére. “Jövő héten kezdődnek meg a célzottan Bécsre vonatkozó munkálatok. A produkciót fel kell állítani egy hatalmas és teljesen más technikai felszereltséggel bíró színpadra. Már kaptunk látványterveket, így már tudunk a végleges színpadképen is gondolkozni. Természetesen ez is folyamatos egyeztetést igényel. Szóval pihenésre most nincs és nem is lesz idő, gőzerővel dolgozunk. De ez így van jól, és én nagyon élvezem” – mesélte lelkesen Boggie, aki azt is elárulta, csapatával azt tervezik, hogy egy magyar betétet is raknak a Wars for Nothing című dalába. Bár hozzátette, ezt csak akkor valósítják meg, amennyiben sikerül a dalhoz illő szöveget írniuk.

Boggie körül felpörögtek az események, mióta ő lett A Dal győztese. Az énekesnő a döntő óta már túl van egy nagy koncerten, és miközben második nagylemezét népszerűsíti, új feladatainak is próbál eleget tenni. “Kívülről talán nem látszik, de tengernyi kötelezettsége van annak, aki az országot képviseli az Eurovízión. Rengeteg a munkám, a hazai döntőt követően a megnövekedett médiaérdeklődés miatt a legtöbb időt a számítógép előtt töltöm, de természetesen a rengeteg időt töltök a próbateremben is” – árulta el Boggie.

A videóra kattintva megnézheted Boggie győztes produkcióját A Dalban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top