nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Barátok közt: Józan László eltávolodott a családjától

Józan László Barátok köztben megformált karaktere nehéz helyzetbe került, hiszen felnőtt fejjel újra össze kellett költöznie édesanyjával. Ma már a színész is csak nehezen tudja elképzelni ezt a szituációt, hiszen több mint tíz éve különél szüleitől, akikhez évente csak egyszer tud hazamenni.
Gy.Zs.
f Ajánlom

Józan Lászlónak tizennyolc évesen egyik pillanatról a másikra kellett felnőnie, ez pedig a tinédzser fiút nagyon megviselte. “Mikor felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, egyedül jöttem fel Pestre Kárpátaljáról, ez az időszak pedig nagyon nehéz volt számomra. Addig otthon laktam a szüleimmel, akikkel nagyon szoros kapcsolatban voltam, és hirtelen csak három-négy havonta tudtam velük találkozni” – idézte fel ezt az időszakot Józan László, aki azt is hozzátette, a legnehezebb számára az volt, mikor egy kimerítő nap után nem a szülei várták otthon, hanem kollégiumi szobatársai.

Barátok közt: Józan László ezért távolodott el családjától

A Barátok közt sztárjának karaktere, Nagy Tóbiás, most a sorozatban szintén egy nehéz családi helyzettel küzd. Tóbiáshoz beköltözött az édesanyja, ami számos konfliktust generál. “Természetesen van, hogy úgy hozza az élet, hogy az embernek újra össze kell költöznie a szüleivel, de ez nem lehet könnyű. Én évente egyszer tudok hazautazni hozzájuk, és bár nagyon jó az a pár nap, amit velük tölthetek, egy idő után már vágyom vissza a saját életembe. Sajnos a távolság hatással volt a kapcsolatunkra, mivel nem találkozunk napi, heti szinten, már máshol tartunk, és kimaradunk egymás életéből” – mesélte némi szomorúsággal a hangjában Józan László, aki azt is elárulta, fáj neki, hogy munkája miatt sok családi eseményt ki kellett hagynia.

“Nem voltam ott édesanyám ötvenedik születésnapján, több esküvőre sem tudtam elmenni, de talán az a legszomorúbb, hogy voltak az elmúlt években rokonaim, akiket elvesztettem, de nem tudtam hazautazni a temetésükre” – mondta a Vígszínház művésze, aki rengeteget dolgozik, hiszen a Barátok közt mellett több színházi darabban is játszik.

Megosztás Facebookon