TV-sztárok

X-faktor: A Spoon tagjai fel sem fogták, mi történt

Szombat este Tóth Gabi csapatának, a Spoonnak kellett távoznia az X-faktorból. A srácokkal a kiesés után beszélgettünk, és megígérték, fognak még bizonyítani a közönségnek.

Drámai pillanatok játszódtak le szombat este az X-Faktorban. A Spoon és Benji együtt énekeltek duettet, ám pár perccel később egymás ellen kellett kiállniuk párbajozni. A zsűri végül 3:1 arányban a Spoont küldte haza. A srácok elmondásuk szerint először fel sem fogták, mi történt velük.

“Nem is tudjuk pontosan, mit éltünk át, amikor Little G kimondta a végszót. Minden nagyon gyorsan történt. Egyszer csak arra eszméltünk, hogy szól a zene, ami a kisesők búcsúztatása alatt szokott, és mindenki minket ölel. Úgy érezzük, hogy lett volna még mit megmutatnunk, de pont ez hajt minket. Lesz mivel bizonyítanunk a közönségnek ezután is” – mondták a kiesést követően a fiúk.

X-faktor: A Spoon külön szorít Bejinek

A zenekar tagjai hozzátették: attól, hogy a versenyből távozniuk kellett, nem omlottak össze, sőt inkább erősebbé tette őket, és párbajellenfelükkel szemben sem maradt bennük rossz érzés. “Volt egyfajta megnyugvásérzés is, hiszen leesett egy teher a vállunkról, kemény hónapok voltak ezek, szerettünk volna mindenkinek megfelelni. Nem törtünk össze, gőzerővel folytatjuk az utunkat. Benjinek pedig a továbbiakban külön szurkolunk” – árulták el a srácok, akik arra is kitértek, hogy a jövőben szeretnék tartani a kapcsolatot mentorukkal, Tóth Gabival is. “Sok-sok tanáccsal látott el minket az utóbbi hónapokban, és nagyon sokat tanultunk tőle. Biztosan ki fogjuk majd kérni a véleményét a készülő dalaink kapcsán is” – beszéltek jövőbeli terveikről a spoonos fiúk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top