TV-sztárok

El a kezekkel Aureliótól! – kritika a VV-fináléról

Véget ért a Való Világ 6., a hímvesszejét a centrifugális erőnek oly gyakorta kitevő bajai olasz vitte a csomagot az autóval, a milliókkal és a lakóingatlannal, az ország pedig ismét felháborodhat a primitívség újabb diadalán. De aztán nyugodjon is meg!

A valóságshow-k iránti gyűlölet gyakori témája a közbeszédnek, a véleményformálók jelentős része magát a műfajt utasítja el; nézőinek egy része pedig közszolgálati értékek hiányán rágódik egy zsigerileg kereskedelmi televíziós műsort követve.

“Arról se feledkezzünk meg, hogy a fiatal generációk magatartásáért, gondolkodásáért, értékeiért vagy értéknélküliségéért nem csak ők tehetők felelőssé”

El a kezekkel Aureliótól! - kritika a VV-finálérólMinden idők legszörnyűbb csapatának írták le a nemiség bűvöletében élő, a korábbi szériák szereplőinél valamivel fiatalabb villalakó-közösséget, de csak addig marad ez így, míg el nem indul a VV7, akkorra már Aurelio lesz a bezzeggyerek, a csupa szív kópé. A Való Világ nézése összetett magatartásforma. Része természetesen a kukkolás is, bár jóval kisebb mértékben, mint az első szériákban, vagy a Big Brother évadaiban, hiszen meztelen emberekkel ma már tele van az internet. Aztán ott van a szappanoperák szeretete, hiszen a szereplők valójában egy feladatok és levelek útján némileg irányított, ám részben spontán történet részeseivé és íróivá lesznek, a folytatásos történetekre pedig rá lehet csúszni azért rendesen. És végül, de nem utolsósorban szeretünk lenézni másokat, érezni, hogy mi mennyivel okosabbak, jobbak, erkölcsösebbek vagyunk, mint azok a különös embertársaink, akik a szereplésért, egy elképzelt médiakarrierért és persze a fődíjért lemondanak privát szférájukról néhány hónap, vagy ki tudja, mennyi idő erejéig.

Élvezzük, hogy kiakadhatunk rajtuk, hogy akár a sorsukról is dönthetünk, hogy társaságban szidhatjuk őket fennhangon. Buták vagy rosszak, naivak vagy kétszínűek, vagy csak távoli ismerősei a magyar nyelvnek, ők mégis azért szerepeltek a tévében estéről estére, hogy minket szórakoztassanak. A szereplők indulatos ócsárlása kétszínű magatartás. Hiszen aki minden vasárnap cirkuszba jár, annak nincs jogalapja sajnálni az elefántot. És arról se feledkezzünk meg, hogy a fiatal generációk magatartásáért, gondolkodásáért, értékeiért vagy értéknélküliségéért nem csak ők tehetők felelőssé.

“Gyűlöletnek helye nincs, a tapasztalatok levonásának annál inkább”

El a kezekkel Aureliótól! - kritika a VV-finálérólNormális, hogy véleményünk van azokról, akiket a képernyőn láttunk. Csakhogy míg a Jockey Ewing elleni gyűlöletnek senkire nem volt káros következménye, addig ezek a fiatalok mától köztünk járnak. Felszállnak a villamosra, beülnek a szomszéd asztalhoz a gyorsétteremben, vagy szembejönnek egy szórakozóhelyen. Hogy számukra ez mennyire marad egy izgalmas kaland, vagy életük kisiklásának pillanata, az elsősorban rajtunk, nézőkön múlik. Hiszen mi vagyunk, akik közé visszatérnek, akik megtehetjük, hogy nem bélyegezzük meg őket, nem köpünk a földre, ha szembejönnek velünk. Természetesen a nők elleni tiszteletlen, sőt agresszív magatartás, a másik ember megalázása nem tekinthetők elfogadható magatartásformának, és számos helyzetben vétettek többen is az elemi együttélés szabályai ellen a villalakók közül. De nézzünk magunkba, ha minket pásztáznának kamerák a nap 24 órájában, azért vélhetően sokunkból előjönne ez-az, amire nem feltétlenül lennénk büszkék. Gyűlöletnek helye nincs, a tapasztalatok levonásának annál inkább.

Istenes Bence, aki mindent vitt

A Való Világ 6. véget ért. A valóságshow-t annak szabályainak megfelelően az a játékos nyerte meg, akire a legtöbben szavaztak. Aurelio, aki minden hibája és hiányossága ellenére sokat tett azért, hogy szórakoztató, érdekes műsor született az RTL2-n, győztesként távozott. Közben rövid idő alatt óriási szakmai fejlődésen ment keresztül a helyét korábban nemigen találó Istenes Bence, aki kiváló partnere lett a VV-veteránként is megújulni képes Lilunak.
A Való Világ rövidesen folytatódik, és talán előbb-utóbb megtanuljuk annak látni, ami. Egy szórakoztató tévéműsornak. Nem követendő példának, de nem is gyűlöletünk tárgyának.

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top