TV-sztárok

Kiderült Schobert Norbi több évtizedes titka

Schobert Norbi és Rubint Réka egy napját követte végig Papp Gergő, akinek eddig soha nem hallott magánéleti titkokat is elárult a sportember.

Április elsején Schobert Norbiékkal indult el a Pimasz úr ottalszik második évada. Papp Gergő a házaspár egy napját követte végig, részt vett Rubint Réka alakreform óráján, Norbit pedig elkísérte az irodába.

Kiderült Schobert Norbi több évtizedes titkaItt pedig egy igazi fiús kibeszélős beszélgetés következett, ahol kiderült, nem Réka a sportember első felesége. “Egyszer már 24 évesen beleszaladtam egy gyors házasságba. Réka is tudja, nincs ezzel semmi gond. Olyan rég volt, hogy talán igaz sem volt. Az egész házasság csupán három hónapig tartott” – kezdte Norbi, aki azt is elárulta egynapos vendégének, hogy végül miért ért véget ilyen hamar első házassága.

“Nagyon szerettem a hölgyet, aranyos volt, de gyorsan elhidegültünk egymástól. Én voltam a bolond, hogy túl hamar nősültem, azt hittem, így hamarabb felnőtté válok. Szerettem volna már kirepülni otthonról. Fiatal tiszt voltam, akkor avattak hadnagynak, kaptam egy parancsnoki állást. A lány a szüleitől kapott egy lakást, úgy voltam vele, hogy akkor már lakásom is lesz. Aztán szép lassan rájöttem, hogy ez nem az én életem” – vallotta meg őszintén a SuperTV2 műsorában Norbi, akik az este folyamán azt is elárultak, mi igaz abból a városi legendából, miszerint feleségével rendszeresen látogatnak egy külföldi szvingerklubot.

Pimasz úr Schobertékkel töltött napjának első részét most a videóra kattintva megnézheted:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top